Magyar foci

Két veresége után az Újpest kiütötte hazai pályán a Vidit

Az Újpest FC labdarúgócsapata vasárnap 4-1-re verte a Fehérvár FC-t.

Az első két meccsét elveszítő lila-fehérek már a meccs elején igyekeztek dominálni a mérkőzésen, amely végül némi szerencsével, de gólt ért. Bese Barnabás centerezése ugyanis elsuhant a lábak között, de Mamoudou Karamokónak sikerült elpöckölni a labdát, Matija Ljujic pedig kapásból tekert a hosszú felső sarokba.

Ivószünet után alakult ki a komoly különbség, egy szép támadás után Ljujic kihagyhatatlan helyzetbe hozta Fran Brodicot, majd még a félidő vége előtt Joao Nunes is fejelt egy gólt.

Szünetben hármat is cserélt Pető Tamás, de nyolc perc alatt bekapta a negyediket is a csapata, miután Tajti Mátyás elé gurult egy elveszettnek hitt labda a tizenhatoson belül, amit gyorsan begurított a hosszú alsóba. Innentől benne volt a Vidi játékában a gól, de valami mindig hiányzott, vagy Riccardo Piscitelli védett nagyot, vagy a kulcspasszok voltak pontatlanok. A becsületgólra a 90. percig kellett várni, Kovács Patrik fejelte a kapu jobb oldalába Ivan Milicevic beívelését.

Ezzel megszerezte első pontjait Bartosz Grzelak az Újpest vezetőedzőjeként, ráadásul éppen a korábbi csapata ellen.

Végeredmény – NB I, 3. forduló

Újpest FC-Fehérvár FC 4-1 (3-0)
Szusza Ferenc Stadion, 5518 néző, v.: Berke
gólszerzők: Ljujic (24.), Brodic (42.), Nunes (45+2.), Tajti (53.), illetve Kovács P. (90.)
sárga lap: Csongvai (57.)

Olvasói sztorik