Magyar foci

Kubatov Gábor ismét beszólt Bognár Györgynek

paksifc.hu/fradi.hu
paksifc.hu/fradi.hu

Tavaly szeptember óta tart egyfajta verbális ütközet, párbaj a Ferencvárosi Torna Club elnöke, Kubatov Gábor és a Paksi FC vezetőedzője, Bognár György között.

Az első vágást Kubatov vétette, amikor a fradi edzőválasztásával kapcsolatban Bognárra célozva úgy fogalmazott „Amióta itt vagyunk, azóta magyar edző sajnos nem ért el sikert a magyar focinak, az utolsó Herczeg András volt. És mindent elmond, hogy az lett az év edzője, aki egy vidéki csapatnál kivette a pénzt a széfből, bement a kaszinóba, feltette a pirosra és a fekete jött ki. És most vezetőedző. Ez morális kérdés”.

Bognár erre nagyvonalúan reagált, mert csak annyot mondott, „Majd eljön az ideje annak, amikor erre válaszolni fogok” – és lőn, a paksi vezetőedző májusban a Magyar Kupa döntőben épp a Ferencváros 2-0-ás legyőzésével a sportpályán riposztozott.

De, hát ugye a sportban a szerencse forgandó, így miután csütörtökön a Paksi FC az Európa Liga selejtező mérkőzésen emberes, 4-0-ás pofonba szaladt bele hazai pályán a román másodosztályú Corvinul Hunedoara ellen, a meccs után Kubatov Gábor újra elérkezettnek látta az időt, hogy posztoljon egyet.

A Fradi elnöke alighanem Bognár meccs utáni nyilatkozatára – miszerint „Szerintem a játékosaink többet gondoltak magukról, mint amik, és a probléma ott van, hogy én is” – reagálva azt posztolta: „A sport pont arra tanít meg, hogy sosem lehetsz nagyképű. Hamar szembesülsz a valósággal, ha nem tudsz szerény maradni”.

Kíváncsian várjuk, ebben a hónapokon és meccseken átívelő párbajban ki lesz az a fél, aki a következő vágást beviszi.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik