Magyar foci

Paksi focista a 0-4 után: Hazai pályán, egy magyar-román meccsen így képviseltük a hazát, nekem lesül az arcomról a bőr

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Május 15-án történelme legnagyobb sikerét aratta a Paks, amely az FTC legyőzésével megnyerte a Magyar Kupát. A kupagyőzelemmel a Paks megváltotta a jegyét az Európa Liga-selejtezőre – ahol aztán emberes pofonba szaladt bele a román kupagyőztes, a másodosztályú Corvinul Hunedoara ellen.

Az erdélyi csapat már az első félidőben kétgólos előnyt hozott össze, majd Szabó Bálint kiállítása után a hajrában további két alkalommal büntette meg a teljesen szétesett Paksot.

„A középpálya egyáltalán nem működött az első félidőben, se labdaszerzésünk nem volt, sem játékunk, de ugyan miből játszottunk volna, ha nincs labdaszerzés. Párharcerősebb volt az ellenfél és szervezettebb volt a csapatjátéka.

Szerintem a játékosaink többet gondoltak magukról, mint amik, és a probléma ott van, hogy én is

– nyilatkozta kritikusan Bognár György, a Paks edzője. Hozzátéve, korábban is voltak már hasonló helyzetben, és onnan is sikerült talpra állniuk, bár maguk előtt nehéz lesz elszámolniuk ezzel a méretes zakóval.

A magyar csapat középpályása, Windecker József katasztrófát emlegetett, és azt mondta, férfiként kell viselniük a kudarcot, amely nagy szégyen számukra.

„Hazai pályán, egy magyar-román meccsen így képviseltük a hazát, nekem lesül az arcomról a bőr. De mikor megnyertük a kupát, és másodikak lettünk, az ugyanez a csapat volt. Magunkba kell néznünk, és a becsületünkért fogunk játszani Romániában”.

A visszavágót július 18-án Nagyszebenben rendezik, a továbbjutóra pedig a horvát HNK Rijeka vár a következő körben, míg a párharc vesztese a Konferencia Ligába átkerülve a ciprusi AEK Larnacával méri össze a tudását.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik