Magyar foci

„Kicsit szégyellem is magam, de próbáltunk mindent megtenni” – nem fogadták el az NB I-es edző lemondását

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

Mindössze nyolc mérkőzést követően felajánlotta lemondását a Mezőkövesd edzője, Milan Milanovic.

A szerb szakember a mezőkövesd.hu-nak adott nyilatkozatot, amelyben elmesélte, hogy hiába volt a játékosainak jó hozzáállása az edzésmunkához, a Ferencváros elleni mérkőzést követően megtört a csapata és miután három meccsen 12 gólt kapott a sereghajtó, elszállt minden remény a bentmaradásra.

„Sajnos, valami a Ferencváros elleni meccs után megváltozott, ez a három mérkőzés nem úgy alakult, emiatt kicsit szégyellem is magam, de úgy gondolom, hogy próbáltunk mindent megtenni az edzői stábbal. Kicsi csalódottság is van bennem és eljött az a pillanat, úgy éreztem, hogy nem tudok most már hatni a csapatra. Úgy éreztem, hogy kicsit az én hibám, hogy ez a három meccs így alakult, és nem látok esélyt rá, hogy kizökkentsem a csapatot ebből a helyzetből, a játékosok mintha a hitüket és a koncentrációjukat vesztették volna el. Miután kiderült, hogy a Mezőkövesd ki fog esni az első osztályból, nem akartam további anyagi terheket a klubra róni, és úgy gondoltam, hogy úgy a korrekt, ha becsületesen megköszönöm a lehetőséget, tisztelettel elválok a klubtól”

– mondta Milanovic.

A klub elnöke, Tállai András azonban nem fogadta el a lemondást, inkább arra kérte a stábot, hogy a maradék öt fordulót még csinálja végig. A sok bekapott gólról is beszélt még részletesebben az edző, kifejezetten a labda nélküli játékban érzékelt problémákat.

Azt tapasztaltam, az edzésekkel szemben a mérkőzésen csak akkor akartak játszani a játékosok, amikor a labda náluk volt, a védekezésben már nem volta annyira fegyelmezettek, nem zártak vissza olyan gyorsan, nem úgy alakult a taktikai helyezkedésük, mint ahogy az elvárható lett volna. Sajnos még egy dolog, amire edzéseken nehéz felkészülni, hogy az első bekapott gól után érthetetlen módon a csapat szétesett és elvesztette a hitét, ennek ez lett a következménye a három mérkőzésen.

A beszélgetés végén pedig az is kiderült, hogy a soron következő öt találkozón a magyar fiatalok szerepeltetése kerül előtérbe. Milanovic elmondta, hogy kötelességüknek tartják azoknak a játékosoknak a segítését, akikre jövőre számíthat a klub.

A Mezőkövesd 14 pontra van a bentmaradást érő helyektől az NB I-ben, a következő fordulóban Kecskemétre utazik és ha nem szerez pontot, biztossá válik matematikailag is a kiesése.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik