Élő Magyar foci

Szoboszlai tizenegyesgóljával folytatódott a válogatott veretlenségi sorozata

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Szoboszlai Dominik góljával 1-0-ra verte Törökországot a magyar futballválogatott idei első meccsén.

A magyar csapatnak Gulácsi és Schäfer személyében két nagy visszatérője volt, mindketten 2022 szeptemberében, az olaszok elleni hazai Nemzetek Ligája-meccsen szerepeltek utoljára a válogatottban. Akkor 2-0-ra kikaptunk, de azóta egyetlen ellenfél sem tudta megverni a magyar válogatottat, amely így 12 meccses veretlenségi sorozattal érkezett erre a találkozóra.

Intenzív letámadással kezdtek a törökök, és ezzel nem könnyítették meg a magyar csapat helyzetét a labdakihozataloknál. A meccs első két lövése a törököké volt, az elsőnél Kökcü még nem adott munkát Gulácsinak, a Baloghot kicselező Yildiz viszont éles szögből igen, de a magyar kapus résen volt. 25 percet kellett várni, mire először adott életjelet a magyar csapat, Sallai lövése azonban nem hozta a frászt a török kapusra.

Aztán a találkozó addigi legnagyobb helyzeténél is Sallai volt az egyik főszereplő, a másik pedig Gönuk, akitől a közeli lövésnél nagy bravúr kellett, hogy ne vágódjon a labda a léc alá. A félidő végén még a törökök is aktívkodtak, amikor egy percen belül kétszer is eltalálták a kapunkat, de nagy galiba egyik kísérletből sem lett.

Adrián Zoltán / 24.hu Kerkez hozta a szokásos harcos, lelkes játékát a bal oldalon, itt éppen Celik lövésébe állt bele.

Amikor a lengyel bíró lefújta az első felvonást, Szoboszlai meglehetősen vehemensen magyarázott Schäfernek, ám az újraindulás után már egészen más arcát mutatta a csapatkapitány. Aki kiharcolt egy szabadrúgást, majd a beívelése után Lang fejese egy védő kezét érintette, a büntetőt pedig Szoboszlai nagy erővel lőtte a jobb sarokba.

A nemrég magát a világ legjobb középpályásának tituláló, az Interben tényleg pazar idényt futó Calhanoglu nem tudta meglepni a léc alá tartó löketével Gulácsit, de sajnos mi sem tudtuk növelni az előnyünket, pedig Szoboszlai és Sallai ügyes összjátéka után Vargának még a csele is ült, ám Gönuk meccsben tartotta az ellenfelet.

A második félidő közepén újoncot avatott a válogatott, Dárdai Márton, a Hertha védője lépett testvére és édesapja nyomdokaiba. Épp Dárdai volt az, aki mellől a Juventusban játszó Yildiz elszakadt és ziccerbe került, ám Gulácsi legnagyobb védését bemutatva lábbal hárított. A hajrára kissé beszorultunk, ám így is mi szerezhettünk volna újabb gólt, illetve Schäfer szerzett is, ám a videózás után les miatt elvették.

Adrián Zoltán / 24.hu Kleinheisler a lefújás után majdnem összeverekedett Yüksekkel.

A törökök ellen 2007 óta nagyon megy a csapatunknak, mivel az öt egymás elleniből négy meccset nyertünk, az ötödik pedig döntetlen lett. A mostani győzelemmel Rossi csapata 13 meccses veretlenségi sorozatot hozott össze,

ilyenre utoljára az Aranycsapat volt képes az 1954-es vb-döntő után. Puskásék akkor 18 összecsapáson nem találtak legyőzőre.

A magyar csapat kedden Koszovó ellen lép majd pályára.

A meccs összefoglalója:

Felkészülési mérkőzés:

Magyarország – Törökország 1-0 (0-0)
Budapest, Puskás Aréna, 60 ezer néző
v.: Frankowski (lengyel)
Magyarország: Gulácsi – Balogh B. (Dárdai M., 67.), Lang, Szalai A. – Nego (Bolla, 46.), Schäfer, Nagy Á. (Styles, 61.), Kerkez (Nagy Zs., 61.) – Sallai (Kleinheisler, 80.), Szoboszlai – Varga B (Ádám M., 80.).
Törökország: Günok – Celik (Aktürkoglu, 77.), Kabak, Akaydin, Yilmaz (Müldür, 27.) – Yüksek, Kökcü (Güler, 61.) – Akgün (B. A. Yilmaz, 77.), Calhanoglu, Yildiz (Uzun, 77.) – Ünal (Yazici, 61.).
gól: Szoboszlai (48., 11-esből)
sárga lap: Akaydin (57.), Nagy Zs. (87.)

Helyzet ott

A jobb oldalunkon bontottak meg minket a törökök, majd Kökcü került lövőhelyzetbe, de a közepesen erős balos löketére Gulácsi leért. Egy perccel később Akgün tesztelte a magyar kapus éberségét, de Gulácsi megint résen volt.

A szöglet is veszélyes volt

Szoboszlai élesen küldte középre a labdát, amely végül egy magyar játékost érintve csorgott ki az alapvonalnál.

Mit fogott a török kapus!

Szoboszlai pörgette át a labdát szabadrúgásból a hosszúra, Sallai üresen érkezett, és dropból a léc alá lőtt – volna, ám Günök óriási bravúrral védett.

Két magyar a földön, szabadrúgás nincs

Calhanoglu kockázatos, de sikeres becsúszással szedte le a lőni készülő Sallai lábáról a labdát, majd Varga Barnabás is felborult, de a lengyel bíró nem fújt.

Útban volt a partjelző

Akgün kevergetett a jobb oldalon Szalai mellett, be is csapta volna a magyar védőt, ám megkerülni nem tudta, mert az oldalvonalnál nekiment az asszisztensnek. Úgyhogy mi jöhettünk bedobással.

Az első életjel

Sallai csinált meg egy jó cselt, majd lőtt a 16-oson kívülről, de nem ment eléggé sarokra, úgyhogy Günok fogta a labdát simán.

Megszállták a térfelünket

Egyelőre nem találjuk a fogást a törökökön, akik gyakran hat emberrel cirkálnak a térfelünkön, és ezzel a passzsávok nagy részét elég hatékonyan zárják le.

Gulácsi első védése

Yildiz ezúttal Baloghgal találta szembe magát, meg is verte, majd éles szögből lőtt, Gulácsi elsőre maga elé ütötte a labdát, majd gyorsan összeszedte.

Övék az első lövés

Kissé bizonytalan volt a magyar védelem, nem sikerült eltakarítani a labdát, így a második hullámban érkező Kökcü lőhetett – nem tévesztette el sokkal a jobb sarkot.

Most debütál az új mez

Piros-fehérben a magyar csapat, amely először szerepel az új Adidas-szerelésben. A törökök fehér mezt húztak, és hozzá piros sortot.

12 meccses veretlenségi sorozattal érkezünk a meccsre

2023-ban végig megőrizte veretlenségét a Rossi-csapat, és jó lenne, ha ez a sorozat minél tovább folytatódna idén is. Az utolsó vereséget 2022 szeptemberében szenvedtük el, amikor az olaszok nyertek 2-0-ra a Puskás Arénában a Nemzetek Ligájában.

Schäfer a nagy visszatérő

Az Union Berlin középpályása végre maga mögött hagyta a sérüléseit, és klubjában is visszatért a kezdőbe. A válogatottban legutóbb 2022 szeptemberében, az olaszok elleni hazai Nemzetek Ligája-meccsen szerepelt.

Orbán a nagy hiányzónk

A Lipcse védője kisebb combsérüléssel bajlódik. Így a három belső védő ezúttal Balogh Botond, Lang Ádám és Szalai Attila lesz.

Ma Gulácsinak szavazott bizalmat Rossi

Az év egyik legizgalmasabb kérdése, hogy ki lesz a csapat első számú kapusa. A kapusposzton Gulácsi Péter (RB Leipzig) és Dibusz Dénes (FTC) verseng egymással, és a törökök ellen Gulácsi nevével kezdődik az összeállítás.

A törökök ellen indul az év

A 2024-es év csúcspontja a németországi Eb lesz, amely előtt négy felkészülési meccset vív a magyar válogatott. Az első ellenfél a világranglista 35. helyezettje, a török válogatott. A magyar csapat nyolc hellyel előzi meg a törököket.

Olvasói sztorik