Magyar foci

A Felcsút edzője kiakadt, szerinte utaznak a bírók a csatárára

M4 Sport
M4 Sport

Kritikusan nyilatkozott a játékvezetőkről Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője azt követően, hogy a csapata 1-1-es döntetlent játszott Miskolcon. Lamin Colley-t a második félidőre küldte be, a gambiai csatárnak gólt nem sikerült szereznie, ellenben kapott egy sárgát, a szezonban már az ötödiket, így ki kell hagynia a következő mérkőzést.

Hornyák arról beszélt, hogy nem ért egyet az ítélettel, szerinte a rivális játékosok rendszeresen húzzák a mezénél fogva Colley-t, azokat azonban nem büntetik.

„Ilyenkor hátrányba kerül egy csatár, ezt fordítva kellene megítélni.

Általában az első megmozdulás a bírótól egy sárga lap neki, ez most már az ötödik.

Mondtam is a meccs után a játékvezetőnek, hogy nem értek vele egyet, a védő fogja és húzza. Nem védem a játékosomat, mert többet várok tőle, de ilyen esetben egy sárga lap megállítja a jó támadó munkáját, ezt lehetett is érezni. Mérges vagyok, hogy most megint egy hetet ki kell hagynia, mert kapott egy jogtalan sárga lapot. A másik oldalon Szabó Leventének kettő ilyen is volt. Berke Balázs azt mondta ez rendben volt, bocsánatot kért a hibájáért, ezt elfogadom, de remélem, kevesebbet hibáznak a jövőben” – nyilatkozta az M4-nek Hornyák Zsolt.

Kapcsolódó
Példátlan lezárás a Real meccsén: Ancelotti elárulta, játékosa mit üvöltött a bírónak
Jude Bellingham piros lapot kapott, de a klubja fellebbez az ítélet ellen.
Olvasói sztorik