Magyar foci

„Arra kérem a szurkolókat, hogy végig higgyenek a győzelmünkben” – Stankovic szerint az Olympiakosz elleni a nagybetűs meccs

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A Ferencváros a múlt heti, görögországi 1-0-ás veresége után a telt házas Groupama Arénában fogadja csütörtök este az Olympiakoszt, a tét pedig a Konferencia Liga nyolcaddöntőjébe jutás. A magyar csapat vezetőedzője, Dejan Stankovic a meccset megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy mióta átvette a Ferencváros irányítását, nem készültek ennyire fókuszáltan egy mérkőzésre, mint az elmúlt egy hétben:

„Mióta a csapathoz érkeztem még nem volt ilyen hosszú munkahetünk. Pihentünk és készültünk is, de már az athéni mérkőzést követően a visszavágóra koncentráltam. Az elmúlt egy hétben azon voltam, hogy végiggondoljam, min kell javítanunk a pireuszi mérkőzéshez képest, és hogy ezt csapattal is átbeszéljem” – mondta a szerb tréner, aki ezúttal olaszul beszélt a sajtótájékoztatón, mert elmondása szerint jobban ki tudja úgy fejezni magát.

A Ferencváros elhalasztotta a soros bajnoki mérkőzését a Diósgyőr ellen, ezzel szemben a vendégeknek nem engedte ezt a görög szövetség, így vasárnap játszaniuk kellett a nagy rivális PAOK ellen. Az Olympiakoszon nem látszott az, hogy sokat kivett volna belőle a Fradi elleni első meccs, ugyanis magabiztos, 4-1-es győzelmet aratott idegenben. Stankovic szerint semmi gond nincs azzal, ha egy-egy meccset elhalaszt egy csapat, ugyanis kifejezetten nagy terhelésnek vannak kitéve a játékosok. „Ha több fronton kell helyt állni egy csapatnak, a hazai bajnokságban és a nemzetközi porondon is, akkor 65-70 meccset játszik egy szezonban, ami rendkívül sok” – mondta.

Illyés Tibor / MTI Harcosságban nem volt hiány az első meccsen.

A magyar rekordbajnok edzője a telt házas csarnoktól azt várja, hogy a játékosok a szurkolókkal közösen vegyék fel a harcot a Olympiakosszal.

Azt akarom, hogy pokoli hangulat legyen a stadionban, ne csak nézzék az emberek ezt a meccset, hanem legyenek részesei. Azt kérem tőlük, hogy ne guruljanak dühbe, ha a játékosok egy-egy passzt vagy átadást elhibáznak, hanem végig higgyenek abban, hogy győzhetünk, higgyenek a csapatban.  Tudom, hogy ezt követően is lesznek még meccsek, de ez a nagybetűs meccs a szezonban.

Stankovic úgy véli, hogy az egygólos hátrány ellenére nem lehet rögtön teljes erőbedobással kezdeni, azt szeretné, ha végig szervezett lenne a csapata:

Eljöhet az a pillanat, amikor mindent bele kell adnunk, de nem lehet all int bemondva kezdeni. Lehet teljes erőbedobással játszani, kell is, de ennek célzottan kell megtörténnie, szervezett módon és nagy hittel. Nem lehet nyerni az első öt percben, az utolsó öt percben akár lehet is, de a mi célunk az, hogy szervezetten és nagy hittel játsszunk az elsőtől a századik percig bezárólag.

Varga még nem százszázalékos

A magyar bajnokság góllövőlistáját vezető Varga Barnabás az MTK elleni meccsen szerzett mesternégyesét követően úgy nyilatkozott, hogy még nincs százszázalékos állapotban. Azóta ugyan eltelt másfél hét, a Ferencváros támadója továbbra sem érzi azt, hogy teljesen utolérte volna magát erőnlétileg:

A felkészülés java részét kihagytam, a végén tudtam csak csatlakozni a csapathoz. Most már eltelt pár mérkőzés, pár hét, úgyhogy egyre jobban érzem magam, azonban teljesen 100 százalékosnak nem mondanám, de már közelítek hozzá.

Szerinte jót tett nekik, hogy elhalasztották a múlt hétvégi Diósgyőr elleni bajnokijukat, szükségük volt erre, mivel sokat kivett belőlük a görögországi mérkőzés. A felkészüléssel kapcsolatban elmondta, hogy jó hangulatban várják a visszavágót és készen állnak az Olympiakosz elleni meccsre.

Varga úgy véli, hogy nem kell sokat változtatniuk a Görögországban mutatott játékukon ahhoz, hogy sikert érjenek el:

„Az 1-0-ás hátrány nem egy nagy előny. Úgy vélem, hogy hasonló játékot tudunk majd játszani, mint a múlt héten, mivel már akkor is működött az, amit kitervelt a mester.

Biztosan lesznek lehetőségeink, főleg hazai pályán játszva. Az a célunk, hogy megörvendeztessük a szurkolóinkat a továbbjutással.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik