Magyar foci

Tönkreverte az MTK-t a Felcsút

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

A Puskás Akadémia házigazdaként 6-1-re legyőzte vasárnap az MTK Budapest együttesét a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójában. A budapestieknek ez volt egymás után a harmadik vereségük, vendégként is már három mérkőzés óta nyeretlenek, miközben a Felcsút sorozatban másodszor nyert bajnokit.

Nagy iramban és a riválisnál sokkal támadóbb felfogásban kezdett a hazai csapat, amely nem egyszer könnyedén száguldott át a középpályán és többször is nagy helyzetet alakított ki, írja az MTI. A jobb oldalon Komáromi György játszott kifejezetten jó formában, ez 25 perc alatt két gólban mutatkozott meg: a 22 éves futballista előbb ugyanis a csapatkapitánynak, a válogatott Nagy Zsoltnak, alig negyedórával később pedig a román Marius Corbunak adott gólpasszt. Komáromi aztán a harmadik hazai találatból is kivette a részét, az ő beadása után fejelt ugyanis Plsek középre, ahol Favorov nem hibázott ziccerben. A félidei háromgólos felcsúti előnyt a statisztikai adatok is alátámasztották, a Puskás Akadémia ugyanis 72 százalékban birtokolta a labdát, nyolc próbálkozásból pedig hatszor a kaput is eltalálta, míg a fővárosi ellenfél háromszor kísérletezett és kétszer talált kaput.

A Sofascore-nál Komári volt a meccs embere.

Fordulás után tíz perc sem telt el, amikor Komáromi maga is eredményes volt, miután egy jól felépített és kivitelezett támadás végén remek ütemben érkezett Nagy Zsolt bal oldalról keresztbe adott labdájára. A mérkőzés és a három pont sorsa ezzel gyakorlatilag eldőlt, de a kettős cserével felfrissített MTK-nak hamarosan sikerült szépítenie. Ennek ellenére a folytatásban sem kapott erőre a fővárosi csapat, s mivel a hazaiak kevésbé erőltették már a támadásokat, alacsonyabbá vált a színvonal. A hajrában aztán a Puskás Akadémia még kétszer betalált, miközben az MTK a 82. perctől emberhátrányban játszott, de a vereség miatt elsősorban saját gyenge játékát okolhatja.

NB I, 21. forduló

Puskás Akadémia FC-MTK Budapest 6-1 (3-0)
Felcsút, v.: Bognár (nézőszámot nem közölt az MTI)

Puskás Akadémia FC: Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Ormonde-Ottewill (Markgráf, 79.) – Batik (Colley, 79.), Favorov – Komáromi (Soisalo, 79.), Corbu (Vékony, 59.), Nagy Zs. (Slagveer, 55.) – Plsek

MTK Budapest: Demjén – Hej, Kádár, Kocsis G. – Kovács M., Thiam (Végh, a szünetben), Kata, Bognár (Stieber, 57.), Antonov (Vadnai, 83.) – Németh K. (Ennin, a szünetben), Jurina (Molnár, 57.)

gólszerzők: Nagy Zs. (12.), Corbu (25.), Favorov (45+1.), Komáromi (54.), Stronati (81.), Soisalo (91.), illetve Molnár (65.)

piros lap: Végh (82.)

sárga lap: Stronati (19.), Nagy Zs. (40.), Maceiras (77.), illetve Hej (84.)

Kapcsolódó
Újrarúgatott tizenegyessel verte a Vidi a Lokit
Az előző szezonban épphogy bennmaradó fehérváriak stabilan őrzik helyüket a dobogón.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik