Magyar foci

Felcsútról igazolt 19 éves támadót a Fradi

Fradi.hu
Fradi.hu

A Puskás Akadémia 19 éves játékosa, Gruber Zsombor a Ferencvárosban folytatja.

De majd csak a nyártól, mivel a Fradi a nyárig a több játékperc érdekében kölcsönadja Grubert a Zalaegerszegnek.

Nagyon örülünk, hogy sikerült megszereznünk Gruber Zsombort. Úgy gondoljuk, ő a magyar labdarúgás egyik legtehetségesebb támadójátékosa. Szeretnénk őt tovább építeni, ezzel a Ferencváros és a magyar futball számára is nagy értéket teremteni

A rövid távú szakmai cél, hogy az ideigazolása után a ZTE együttesének adjuk kölcsön, ezzel minél több játékpercet tudjon szerezni a szezon még hátralevő részében. Nyártól nagyon számítunk rá, és reméljük, hogy minél előbb be tudjuk építeni a csapatba” – nyilatkozta a Fradi oldalán Hajnal Tamás sportigazgató.

A győri születésű Gruber 2017-ben került a Puskás Akadémiához, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat, majd az NB I-ben 2022 szeptemberében, a ZTE elleni bajnokin mutatkozott be, és a felcsútiak győztes gólját ő készítette elő.

Gruber az első NB I-es idényében három góllal és négy gólpasszal zárt, a mostani bajnokságban pedig háromszor volt eredményes, és egy gólt készített elő.

Gruber-gól az MTK ellen:

Habib Maiga, Kenan Kodro és Edgar Szevikjan után az U21-es válogatott Gruber a Fradi idei negyedik igazolása.

Olvasói sztorik