Magyar foci

Hét évvel a Ligue 1 megnyerése után a magyar másodosztályba írt alá a középpályás

eto.hu
eto.hu

Az ETO FC Győr bejelentette Gabriel Boschilia szerződtetését.

A brazil középpályás megjárta a Guaranit és a Sao Paulót is, mielőtt légiósnak állt, és az AS Monacóba igazolt csaknem tízmillió euróért. Tagja volt annak a csapatnak is, amely francia bajnoki címet ünnepelt 2017-ben, sőt hat góllal és két gólpasszal járult hozzá a sikerhez.

Ezután azonban hosszú vándorlásba kezdett, kölcsönben a Standard Liége és a Nantes következett, majd végleg hazatért, és az Internacional futballistája lett. Utoljára a Coritibát erősítette, mielőtt az ETO ajánlatára rábólintott volna.

A 27 éves középpályás fél évre, vagyis nyárig írt alá.

Kapcsolódó
Újabb fiatal magyar focista próbál szerencsét Torinóban
U17-es válogatott hátvédet igazolt a Serie A-ban szereplő csapat.
Olvasói sztorik