Magyar foci

Újabb játékosát adta el az Újpest, érkezőket viszont csak ígér

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

Az Újpest FC bejelentette, hogy Lirim Kastrati a lengyel Widzew Lodzhoz igazolt.

A koszovói válogatott védő 2020 nyarán került a lila-fehérekhez, de nagyon változó volt, hogy az aktuális vezetőedző számított-e rá, vagy sem. A jelenlegi szezonban 13 bajnokin és két kupameccsen lépett pályára, összesen 98 tétmérkőzése volt az Újpestben.

Kastrati már a negyedik téli távozója a csapatnak, korábban Milos Kosanovic, Märten Kuusk és Dorde Nikolic is eligazolt, utóbbi kettőt szintén pénzért értékesítette az Újpest. Oliver Jürgens is a távozás szélén lehet, ő Dunaszerdahelyen szerepel próbajátékon.

Mindezek ellenére érkezőkről nem tudott még beszámolni a klub, az ifjúsági játékosok közül Genzler Gellért kapott profi szerződést, így őt említhetjük jóindulatúan érkezőnek.

Klubunknál a szakmai stáb folyamatosan dolgozik a keret megerősítésén

– olvasható a Kastrati eligazolását bejelentő bejegyzésben, de a kommenteken látható, hogy a drukkerek valami kézzel foghatót is szeretnének már kapni.

Az albán Panorama Sport pedig tudni véli, hogy ki lehet az első újpesti érkező. A portál szerint A KF Tirana játékosa, Albi Doka érkezik Újpestre, a két egyesület már mindenben meg is egyezett, így csak a szerződése részleteiről kell megegyezésre jutni. Ha a név ismerős olvasóinknak, akkor nem véletlen, korábban a Budapest Honvédnál szerepelt a 26 éves játékos. Doka az idei szezonban 18 albán bajnokin, valamint három Konferencia Liga-selejtezőn lépett pályára, ezeken egy gól és két gólpassz a mérlege.

Kapcsolódó
Az utolsó pillanatban hiúsult meg az Újpest átigazolása, hoppon maradt az NB I-es csapat
Csak néhány napon múlt, hogy nem sikerült szerződtetni a szerb középhátvédet, akit kiszemelt a klub.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik