Magyar foci

A korábbi sportigazgatójának fiát szerződtette a Vidi

fehervarfc.hu
fehervarfc.hu

A Fehérvár FC labdarúgócsapata bejelentette Kovács Patrik szerződtetését.

A 16 éves csatár 5 éves kora óta futballozik, egész pályafutását a Vasasban töltötte, ahol az U12-es csapattól egészen az U17-esig minden évben házi gólkirály lett, eközben háromszor lett a bajnokság gólkirálya is. Mondhatni, a név kötelez, ugyanis édesapja az Újpest egykori csatára és a Vidi korábbi sportigazgatója, Kovács Zoltán. Kovács Patrik élete első profi szerződését 2023 nyarán írta alá, fél évvel később pedig már Fehérvárra szerződött.

Kovács mellett a 20 éves szélső, Simut Lucas Mario is a Vidi játékosa lett, így két nap alatt két fiatal utánpótlás-válogatottal erősített a klub. Távozókkal is számolhat, a Nemzeti Sport szerint Deybi Florest az MLS-ben szereplő Toronto, míg Kenan Kodrót a Ferencváros vette meg.

Kapcsolódó
Fehérvárról igazolhat magának csatárt a Ferencváros?
Az NB I góllövőlistájának első helyezettjét nézte ki magának a címvédő.
Olvasói sztorik