Magyar foci

Bolond végjáték, hatgólos döntetlen Diósgyőrben

Czeglédi Zsolt
Szergej Kuznyecov, a Diósgyőr edzője elégedett lehetett a támadójátékkal
Czeglédi Zsolt
Szergej Kuznyecov, a Diósgyőr edzője elégedett lehetett a támadójátékkal
A Diósgyőr hazai pályán 3-3-as döntetlent játszott az MTK Budapesttel a labdarúgó NB I idei utolsó, 17. fordulójának szombati játéknapján. Az élvonalba idén visszajutott két együttes egyaránt a középmezőnyben tölti a téli szünetet.

A 19. percben az MTK került előnybe Stieber hajszálpontos lövésével (0-1), ezt a félidő derekán a DVTK kihasználta és Szatmári révén egyenlített (1-1).

A második félidő elején a fővárosiak kapujában Demjénnek akadt többször is dolga, a hazai nyomás ellenére mégis a kék-fehérek szerezték meg újra a vezetést, az elmúlt hetekben rendkívül eredményesen futballozó Antonov lőtte ki nagy erővel kapu bal oldalát (1-2).

A DVTK ezután beszorította riválisát, majd hármas cserével frissített, ennek pedig meg lett az eredménye, hiszen két perc alatt két gólt szerezve – a másodikat két cserejátékos, Lukács és Franchu összejátéka eredményezte – fordított (3-2).

Nem sokáig örülhetett azonban a hazai közönség, mivel három perccel később a szintén csereként pályára lépő Végh egyenlített (3-3).

A hajrában a házigazdák rohamoztak a győzelemért, de végül be kellett érniük a döntetlennel.

NB I, 17. forduló

Diósgyőri VTK – MTK Budapest 3-3 (1-1)
Miskolc, 3412 néző
v.: Pintér
Diósgyőr: Ogyincov – Gera, Szatmári, Csorbadzsijszkij, Stephen – Bényei (Bokros, 80.), Holdampf, Klimovics (Franchu, 69.) – Pernambuco (Lukács, 69.), Edomwonyi (Kampecisz, 72.), Acolatse (Jurek, 80.)
MTK: Demjén – Hej, Kádár, Kocsis G. – Varju, Horváth A. (Végh, 59.), Kata (Thiam, 75.), Antonov – Bognár I. (Kovács P., 92.)- Stieber, Spalek (Kovács M., 59.)
gól: Szatmári (32.), Hej (77., öngól), Franchu (79.), illetve Stieber (19.), Antonov (64.), Végh (82.)
sárga lap: Edomwonyi (28.), Csorbadzsijszkij (31.), Holdampf (45+2.), Szatmári (84.), illetve Kocsis G. (28.), Varju (42.)

(MTI)

Kapcsolódó
Újabb alsóházi csapat ütötte ki az Újpestet
Három hete a Mezőkövesd, most a Kisvárda verte nagyon simán.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik