Magyar foci

Újabb alsóházi csapat ütötte ki az Újpestet

Szigetváry Zsolt / MTI
Az újpesti edző, Nebojsa Vignjevic nincs könnyű helyzetben
Szigetváry Zsolt / MTI
Az újpesti edző, Nebojsa Vignjevic nincs könnyű helyzetben
Sorozatban hetedik bajnokiján maradt nyeretlen az Újpest FC labdarúgócsapata, amely az NB I 17. fordulójának szombati mérkőzésén 4-0-s vereséget szenvedett az utolsó helyezett Kisvárda vendégeként. Az újpestiek három hete a szintén kiesőhelyen szerénykedő Mezőkövesd vendégeként is megalázó módon, néggyel kaptak ki.

Az első nagy helyzetet a vendégek hagyták ki Varga révén, aki három méterről a kapu mellé lőtt. Bő félóra elteltével Ilievski a hazaiaknak szerzett vezetést (1-0), majd közvetlenül a szünet előtt akár kétgólosra is nőhetett volna az előny, de Makowski lövését hárítani tudta Molnár.

Ami nem sikerült az első félidő végén, az összejött a második elején: a fordulást követően gyakorlatilag az első támadásból bevette a kaput a hazai csapat, az elalvó újpesti védelem asszisztálása mellett Navratil lőtte ki a bal alsó sarkot (2-0).

Néhány perccel később aztán végleg eldőlt a három pont sorsa, miután a hibázó újpesti kapus mellett a macedón Ilievski megszerezte a második találatát is (3-0).

A lila-fehérek cserékkel frissítettek, hajtottak a szépítésért, de Nikolov remek kapáslövésével mégis a Kisvárda növelte tovább az előnyét (4-0).

Az Újpest immár hét kör óta nyeretlen, ebben az időszakban mindössze egy pontot gyűjtött.

NB I, 17. forduló

Kisvárda Master Good – Újpest FC 4-0 (1-0)
Kisvárda, Várkerti Stadion, 1815 néző
v.: Rúsz
Kisvárda: Petkovic – Széles, Jovicic, Alic – Cipetic (Stefan, 81.), Nikolov (Ponomarenko, 81.), Lukas, Ilievski (Czékus, 73.) – Makowski (Ötvös, 80.) – Navratil (Mesanovic, 73.), Camaj
Újpest: Molnár Zs. – Kastrati, Anculasz, Kosanovic – Varga B. (Kiss T., 57.), Mack, Onovo (Mörschel, 41.), Tajti, Tamás (Pauljevic, 83.) – Ambrose (Sasere, 57.), Csoboth (Jürgens, 57.)
gól: Ilievski (34., 53.), Navratil (46.), Nikolov (67.)
sárga lap: Széles (48.), Jovicic (57.), illetve Csoboth (27.), Mack (49.)

Kapcsolódó
Rémálommal felérő kezdés után kikapott Fehérváron a Paks
Az első percben bekapott gól, majd egy sérülés minden tervet átírt.
Olvasói sztorik