Magyar foci

Kubatov Gábor: Felvetődött a harmadik edzőnél, hogy jó döntést hoztunk-e

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

A Ferencváros labdarúgócsapata 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a Fiorentinával, ezzel a Konferencia Liga-csoportja második helyén jutott tovább.

A találkozót követően szinte rögtön interjút adott a Fradi elnöke, Kubatov Gábor, aki elismerte, hogy az edzőkérdésben is fontos mérföldkőnek számított, hogy továbbjutott a csapat a csoportból. A szezont ugyanis még Sztanyiszlav Csercseszovval kezdte az FTC, ám a feröeri Klaksvík elleni Bajnokok Ligája-selejtezős búcsú után menesztette az oroszt. Az ideiglenes kinevezett Máté Csabával remekelt a Fradi, végül azonban mégis Dejan Stankovicé lett a kispad, akivel csak a második helyen telel majd az NB I-ben a Ferencváros. Kubatov elismerte a Fiorentina elleni meccset követően, hogy mindez nagy teher volt a számára.

Veretlenül jutottunk idáig, ez azért ritka a nemzetközi mezőnyben. Ezer teher nyomja a vállunkat, mert ebben az idényben a harmadik edzőnkkel dolgozunk, és amikor nem jöttek az eredmények, felvetődött, hogy jó döntést hoztunk-e. A csütörtöki eredmény minket igazolt.

– mondta Kubatov Gábor, aki szerint mindig a legmagasabb célt kell kitűzni, ilyen a Konferencia Liga megnyerése is.

Beszélt arról is, hogy már olyan szemmel figyelte a csapatot, hogy hol kellene megerősíteni a télen, sőt azt a kulisszatitkot is elárulta, nagyon hezitált Varga Barnabás szerződtetésekor. Hajnal Tamás sportigazgató viszont meggyőzte és ma már nagyon örül ennek Kubatov, mert teljesen más a Fradi játéka, ha a csatár is pályán van.

Dibusz Dénes a veretlenséget emelte ki a meccs után, valamint azt is említette, hogy bár nem döntetlenre utaztak a csapatok, 1-1 után már nem erőltették a győzelmet. Kristoffer Zachariassen is hasonló gondolatokat osztott meg, a gólszerző szerint ráadásul a Fiorentina is boldog a döntetlennel.

Kapcsolódó
Veretlenül jutott tovább a Ferencváros a Konferencia Ligában
Gól nélküli első félidő után egy gyors gól elégnek bizonyult a továbbjutáshoz.
Olvasói sztorik