Magyar foci

Össze-vissza edzésre panaszkodott a ZTE régi-új edzője

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI
Márton Gábor, a labdarúgó NB I-ben szereplő Zalaegerszeg hétfőn kinevezett vezetőedzője a Debrecen legyőzésével mutatkozna be a csapat élén.

„Az első edzés eléggé össze-vissza volt, ugyanis vannak, akik a válogatottban készülnek, voltak, akik előző nap az NB III-ban játszottak és van egy-két kisebb sérülés is, úgyhogy egy kicsit csonka csapat volt” – mondta az M1 aktuális csatorna megkeresésére az 57 éves szakember, aki Boér Gábort váltotta a csapat élén.

Mártont nem először bízták meg a csapat irányításával, 2020-ban ugyanis féléves megbízása alatt az élvonalban maradáshoz segítette a zalaegerszegieket. Ez akár előnyt is jelenthetne, bár az együttes összetételét tekintve, Márton elmondása szerint, mindössze két-három futballista maradt az akkori csapatból.

Ezért kisebb feszültséget érez az új játékosok részéről, de próbálja oldani a hangulatot, hogy a pályán mindenki a legjobbat tudja kihozni magából.

„Nagyon rövidtávú cél, hogy megverjük a Debrecent, azt hiszem, ennél rövidebb célút nem lehet meghatározni. Utána majd a többit meglátjuk, de ebből a hátralévő négy mérkőzésből mindenképpen a legjobban kellene kijönni, ami lássuk be, nem egy egyszerű sorsolás” – hangsúlyozta, majd azt is hozzátette, nem gondolja, hogy ne lehetne bárkit megverni, utalva ezzel arra, hogy a bajnokság utóbbi mérkőzésein többször is borult a papírforma.

A tabella tizedik helyén álló ZTE jövő szombaton fogadja a DVSC-t (5.), majd egy héttel később a DVTK-hoz (6.) látogat. Ezt követően, még a téli szünet előtt, az Újpesttel (7.) és a címvédő Ferencvárossal néz szembe.

(MTI)

Kapcsolódó
„Az elvárások egyértelműek” – régi ismerősnek kell megmentenie a ZTE-t
Márton Gábornak egyszer már sikerült bent tartania a Zalaegerszeget az élvonalban. Most ismét ez a feladata.
Olvasói sztorik