Magyar foci

Németh András visszatér, Sallairól még nem mondott le a válogatott

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a keretet a Bulgária és a Montenegró elleni Eb-selejtezőkre.

Rossinak a sok sérülés miatt nem volt könnyű dolga, többek között Fiola Attilára, Willi Orbánra, Varga Barnabásra és Sallai Rolandra sem számíthat a kapitány.

Bár Sallairól azt mondta Rossi, hogy kikérőt küldtek a Freiburgnak, így a játékos hétfőn megérkezik Telkibe, és folyamatosan figyelik majd az állapotát.

Egy másik németországi légiós, a Hamburgban játszó Németh András is meghívót kapott, a 20 éves támadó eddig kétszer szerepelt a válogatott, Luxemburg és Észtország ellen (az előbbinek gólt is lőtt), és március után tér vissza a keretbe.

A magyar válogatott november 16-án Bulgáriában lép pályára, majd három nappal később Montenegrót fogadja, és a két meccsen elég egy pontot szereznie ahhoz, hogy sorozatban harmadszor is kijusson az Európa-bajnokságra.

A bolgárok elleni meccset Plovdidban, zárt kapuk mögött játsszák le, miután kiderült, a helyi szurkolók tüntetni készülnek a szövetség ellen. Rossi kijelentette, elsősorban azokat a magyar szurkolókat sajnálja, akik komoly áldozatokat vállaltak azért, hogy ott lehessenek találkozón, másrészről pedig csalódott az UEFA-ban, amiért engedett a bolgár szövetség „zsarolásának”.

A szövetségi kapitány a bolgár csapatról szólva elmondta, az új tréner, Ilian Iliev érkezése biztosan minőségi javulást hoz majd a csapatba, és motiváltabbak is lehetnek a játékosok, igaz, véleménye szerint annál nagyobb motiváció semmi sem lehet, mintha valaki a hazáját képviselheti.

Rossi szerint a magyar válogatottnak minden képessége megvan ahhoz, hogy megszerezze a szükséges egy, vagy akár három pontot is Bulgáriában. A magyar csapat legutóbb, Litvániában a találkozó első félidejében kétgólos hátrányba került, a kapitány szerint nem fáradtságról volt szó, hanem a hozzáállással volt a baj.

Ahogyan Rossi fogalmazott, ez soha többé nem történhet meg.

A válogatott kerete:

Kapusok:
Demjén Patrik (MTK Budapest)
Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC)
Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Szappanos Péter (Paksi FC)

 

Védők:
Balogh Botond (Parma)
Botka Endre (Ferencvárosi TC)
Lang Ádám (Omonia Nicosia)
Mocsi Attila (Rizespor)
Szalai Attila (TSG Hoffenheim)
Szalai Gábor (Kecskeméti TE)

 

Középpályások:
Bolla Bendegúz (Servette FC)
Kalmár Zsolt (Fehérvár FC)
Kata Mihály (MTK Budapest)
Kerkez Milos (Bournemouth)
Nagy Ádám (AC Pisa)
Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC)
Nego Loic (Le Havre AC)
Styles Callum (Barnsley FC)
Szuhodovszki Soma (Kecskeméti TE)

 

Támadók:
Ádám Martin (Ulszan Hyundai)
Csoboth Kevin (Újpest FC)
Gazdag Dániel (Philadelphia Union)
Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE)
Németh András (Hamburger SV)
Szoboszlai Dominik (FC Liverpool)

Olvasói sztorik