Magyar foci

Menesztette edzőjét az NB II-ben bukdácsoló Honvéd

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

13 forduló ment le az NB II-ből, és a nyáron kiesett Budapest Honvéd 12 pontra van a feljutást jelentő második helytől. Ami ennél is rosszabbul hangzik: a kispestieket mindössze két pont választja el a veszélyzónától.

A Honvéd a legutóbbi fordulóban a Kazincbarcika ellen kapott ki hazai pályán, a vereség után pedig a klubvezetés és Pinezits Máté vezetőedző közös megegyezéssel úgy döntött, hogy a szakember távozik a kispadról.

Pinezits az U19-esektől került az első csapathoz, amelyet 13 bajnokin és egy Magyar Kupa-meccsen irányított, a mérlege: öt győzelem, négy döntetlen, öt vereség.

A Honvéd oldalán azt írják, a vezetés keresi az új edzőt, addig megbízott trénerként a klub korábbi játékosa, Djordje Kamber ül le a kispadra.

A Honvéd november 2-án a Pakssal találkozik a Magyar Kupában, az NB II-ben a tavaly még szintén az élvonalban szerepelt Vasassal csap össze november 6-án. Az angyalföldiek gyenge rajt után feljavultak, és a harmadik helyen állnak az NB II-ben, nyolc ponttal gyűjtöttek többet, mint a kispestiek.

Olvasói sztorik