Magyar foci

Sallai Roland: Egészen hihetetlennek tűnik, amit elértünk

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI
Bár tudja, hogy az utóbbi évek egyik leggyengébb félidejét játszotta a válogatott Litvániában, Sallai Roland nem érti a legutóbbi, 2-2-es döntetlennel véget ért Európa-bajnoki selejtezővel kapcsolatos szélsőséges szurkolói reakciókat.

A csapat úgy utazott el Litvániába, hogy egy győzelemmel bebiztosíthatta volna Európa-bajnoki szereplését, ám Kaunasban talán a Rossi-éra legrosszabb félidejét lehozva csak 2-2-es döntetlent játszott.

„Őrizzük a veretlenségünket, továbbra is az első helyen állunk a csoportban úgy, hogy eggyel kevesebb meccset játszottunk a szerbeknél vagyis további egy pont elég az Eb-kvalifikációnkhoz.

Ebből fakadóan bevallom, meglepődtem a sok szélsőséges reakción

– mondta a MOL Csapatnak a válogatott csatár.

„Az első félidő tényleg borzasztó volt, de én inkább arra koncentrálok, hogy kétgólos hátrányból is fel tudtunk állni, és a második félidőben kifejezetten jól játszottunk. Kicsit talán elkényeztettük a szurkolóinkat, hiszen az utóbbi években elért eredményeink miatt sokan azt gondolják, simán behúzunk egy olyan meccset, mint a kaunasi, de ez súlyos tévedés.”

Sallai szerint a magyar válogatott nem világverő, és bár nagyon bosszantja az eredmény, inkább globálisan szemléli az eddigi teljesítményt.

“Ha végignézünk azon az úton, amit Marco Rossi érkezése óta bejártunk, egészen hihetetlennek tűnik, amit elértünk. Az Európa-bajnokság, a Nemzetek Ligája, a sok nagy csapat ellen megnyert meccs mind azt mutatja, hogy nagyon jó az út, amin járunk.”

Az interjúból még kiderült az is, hogy

  • a csapat sokkal jobb pozícióban van, mint Olaszország, Horvátország, Lengyelország és Svédország és szerinte ez fontosabb, mint egy nagyon gyenge félidő.
  • számára nem csupán a pontok mennyisége, de a teltház is meghatározó mérőszám.
  • a nagy álma még mindig a Premier League.
Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik