Magyar foci

Hordágyon hagyta el a pályát, hónapokig nem játszhat a Honvéd csapatkapitánya

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Hónapokig nem számíthat rutinos védőjére, Ivan Lovricra a labdarúgó Merkantil Bank Ligában szereplő Budapest Honvéd. A csapatkapitány a Szeged elleni vasárnapi bajnoki 5. percében szenvedett bokasérülést,

hordágyon hagyta el a stadiont és rögtön kórházba szállították.

A vizsgálatok megállapították, hogy eltörött a bokája, a 38 esztendős védőt hétfőn este a csapatorvos, Lestár Péter megoperálta és szerdán térhet haza a kórházból. Ami a visszatérést illeti, Lestár Péter a klub honlapján elmondta, hogy az átlagember számára 4-5 hónapos kihagyással jár egy ilyen törés, viszont ha minden jól alakul, akkor 2-3 hónap már újra számíthat Lovricra az együttes.

A horvát futballista, aki időközben a magyar állampolgárságot is megkapta, egy kisebb megszakítással 2011 óta erősíti a kispesti klubot, amellyel bajnoki címet és kupagyőzelmet is ünnepelhetett. A Honvéd az előző szezon végén esett ki az élvonalból, tíz forduló után a 12. helyen áll az NB II-ben, három ponttal van a veszélyzóna előtt.

Kapcsolódó
„A csapatom összeomlott, kinyírtak minket” – kirúgása óta nem beszélt az elnökkel a bepipult ajkai edző
Jeney Gyula lemondását nem fogadták el, inkább pár nappal később kirúgták.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik