Magyar foci

A Vidi ellen nagyokat hibázó ZTE-kapus az NB III-as csapatban védett

Hegedüs Róbert / MTI
Hegedüs Róbert / MTI

Senkó Zsombor a hétvégén a Zalaegerszeg második csapatában, az NB III-ban védett, vette észre az nb1.hu. A ztefc.hu beszámolója szerint ugyan volt több bravúrja és látványos védése is, csapata így is 2-0-ra kikapott az ETO Akadémiától.

A 20 éves Senkó az NB I 7. fordulójában, Fehérváron kétszer is nagyot hibázott, mindkettőt góllal büntette a Vidi, a második eset ráadásul a 99. percben történt, azzal mentettek pontot a fehérváriak. A Zalaegerszeg két nappal később bejelentette, hogy leszerződtette a szabadon igazolható Dombó Dávidot, a Felcsút elleni hazai meccsen (1-1) pedig Gyurján Márton állt a kapuban, Dombó pedig a kispadon kapott helyet.

Zsombinak kell most egy kis szünet. Mentálisan megviselték őt az elmúlt hetek történései.

Ugyanakkor nem szeretném, hogy bárki is egy ember nyakába varrja a teljesítményünket, ezt a csapat szenvedte el, kiegészülve a stábbal. Abszolút kiállunk érte, de most úgy gondoltuk, hogy az tesz neki a legjobbat, ha egy kicsit fúj. De semmiképp sem szabad egy 20 éves srácra ráhúzni a vizes lepedőt, hiszen egy teljes csapat kapja a gólokat” – mondta Boér Gábor, a ZTE vezetőedzője az M4-nek.

Senkó Zsombor ebben a szezonban nyolc bajnokiból hatot végigvédett a Zalaegerszegben, egyszer pedig csereként állt be, eddig 17-szer vették be a kapuját.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik