„Nagyszerű érzés, köszönöm mindenkinek, aki rám szavazott. Ez a kezdés számomra is meglepetés volt, köszönöm a srácoknak és a vezetőedzőnek, sokkal könnyebb, ha az ember ilyen segítséget kap. Ahogyan korábban is mondtam, próbálom a legjobbamat nyújtani és segíteni a csapatot” – idézte az MTI a nyilatkozatát.
„Úgy gondolom, hogy mindig van hova fejlődni. Próbálok figyelni azokra a játékosokra, akik hosszabb ideje itt vannak, tanácsokat kérek tőlük, melyeket próbálok megfogadni” – jegyezte meg Szoboszlai, aki külön kiemelte a Liverpool fantasztikus szurkolótáborát is.
A magyar válogatott játékos jó teljesítménye máshol is érezteti hatását: ő vezeti a mezeladási listát a Liverpoolnál. A május 29. és szeptember 10. között eltelt időszakban a 8-as számú meze volt a legkelendőbb, többet vettek belőle, mint az egyiptomi Mohamed Szalah vagy az ugyancsak új szerzemény, az argentin világbajnok Alexis Mac Allister esetében.
Szoboszlai eddig a Liverpool mind az öt bajnoki mérkőzésén végig a pályán volt, az Aston Villa ellen pedig megszerezte karrierje első gólját is a Premier League-ben. Szoboszlai mellett korábban Kerkez Milost, a Bournemouth szintén nyári szerzeményét is a legjobb játékosnak választották klubja szurkolói augusztusban.