Magyar foci

Előbb két gólt, majd három tizenegyest kapott a Ferencváros

MTI/EPA/Domenic Aquilina
MTI/EPA/Domenic Aquilina

A Ferencváros vasárnap este 6-2-re nyert Zalaegerszegen, az NB I hatodik fordulójában.

A frissen igazolt Mance már a negyedik percben bevette a címvédő kapuját távoli lövésével, sőt Mim Gergely fejesével a 19. percben már kétgólosra nőtt az előny. Csakhogy kétszer is megrúgták a zöld-fehérek egyik támadóját a menteni igyekvő hazai védők és Varga Barnabás mindkét büntetőt értékesítette. Még a félidő vége előtt fordított is az FTC, Adama Traoré kapott pazar indítást, amit okosan átemelt Senkó Zsombor felett.

Térfélcsere után ismét letámadással kezdett a ZTE, de ezúttal nem lepte meg az ellenfelét, ráadásul Varga előbb mesterhármast jelentő találatát is megszerezte, majd a hajrában egy harmadik tizenegyest is kiharcolt, de ezt már átengedte Traorénak, aki szintén nem hibázott. A kegyelemdöfést Kristoffer Zachariassen vitte be, aki egy szögletet sodort be a hálóba.

A nap másik meccsén a Puskás Akadémia is fordított, 3-1-re verte a sereghajtó Mezőkövesdet.

Kapcsolódó
Hajrában fejelt győztes gólt a Honvéd debütánsa
Két perc alatt betalált a fiatal futballista.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik