Magyar foci

A Fradi edzője: Elég régóta vagyok itt ahhoz, hogy tudjam, itt vagy lagzi, vagy temetés van, most éppen az előbbi

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Máté Csaba, a Ferencváros megbízott vezetőedzője pályafutása egyik legszebb pillanataként élte meg, hogy csapata bejutott a csoportkörbe a Konferencia Ligában.

Az ember ilyenkor természetesen elérzékenyül, de elég régóta vagyok itt ahhoz, hogy tudjam, itt vagy lagzi, vagy temetés van, most éppen az előbbi

– reagált a szakember arra, hogy a Zalgiris Vilnius elleni párharc csütörtöki visszavágójának hajrában a közönség egy emberként skandálta a nevét.

A 3-0-ra megnyert összecsapást követően a tréner kiemelte, sok szép emléke van játékos- és edzői pályafutásából is, de az biztos, hogy ez az egyik legszebb, különösképpen azért, mert vezetőedzőként – korábban segédedzőként segítette a klubot – sokkal inkább magáénak érzi a sikert.

„Az, hogy ez így alakult, annak is köszönhető, hogy olyan edzők mellett dolgoztam, akiktől sokat lehetett tanulni. Köszönöm nekik innen a távolból” – mondta Máté Csaba, aki újságírói kérdésre válaszolva a jövőjével kapcsolatban annyit mondott,

van egy megállapodása a klubbal, amelyhez tartja magát.

Szóba került az is, hogy a Fradi Máté Csaba irányításával rengeteg gólt szerzett (9 tétmeccsen összesen harminchármat), amire az edző azt mondta, igyekszik azt sulykolni a játékosaiba, hogy legyenek gólra éhesek. És mivel bő a választék ezen a poszton is, ha valakinek nem megy a gólszerzés, akkor van, aki átvegye a helyét.

A csoportkörrel kapcsolatban megjegyezte, ahhoz, hogy célokat tűzzenek ki maguk elé, meg kell várniuk a pénteki sorsolást, hiszen könnyen összejöhet akár egy Európa Liga-erősségű négyes is.

A litván csapatot irányító Vlagyimir Cseburin szerint együttese most csak ennyire volt képes.

Többet szerettünk volna támadni, mint a párharc első mérkőzésén. A befejezésekkel gondjaink voltak, képtelenek voltunk áttörni az ellenfelünk kiváló védelmét

– értékelt a találkozót követően a vendégek vezetőedzője. A szakember megjegyezte, játékosai mindent megtettek ezen az estén, becsülettel próbálkoztak, de ez ennyire volt elég.

A Ferencváros sorozatban az ötödik szezonban jutott főtáblára egy európai kupasorozatban: 2020-ban a Bajnokok Ligája, 2019-ben, 2021-ben és tavaly pedig az Európa Liga főtábláján futballozott a csapat. Ezért a korai BL-selejtezős búcsút követően – a feröeri KÍ Klaksvík meglepetésre kiejtette a magyar bajnokot – egyértelmű cél volt, hogy legalább a harmadik számú sorozatban, a Konferencia Ligában összejöjjön az őszi folytatás.

A csoportkör sorsolását pénteken 14.30-tól rendezik Monacóban.

Kapcsolódó
Összejöhet a Fradi-Klaksvík párharc a Konferencia Liga-főtáblán
Varga Roland gólt lőtt ugyan, de a Sepsi hosszabbítás után bukott a Sheriff ellen.
Olvasói sztorik