Magyar foci

Kalmár Zsolt eligazolt Dunaszerdahelyről, hogy visszatérjen az NB I-be

David Ramos/Getty Images
David Ramos/Getty Images

Igaznak bizonyultak a pletykák és a Fehérvár FC szerződtette Kalmár Zsoltot.

A Vidi bejelentése szerint a 32-szeres középpályás kettő plusz egy évre érvényes szerződést írt alá, vagyis 2025-ben opciós joga lesz egy évvel meghosszabbítani a megállpodást.

Folyamatosan követtem az NB I-et azóta is, hogy eligazoltam, és az a véleményem, hogy a szlováknál egy erősebb bajnokságban folytathatom, mert a magyar élvonal nagyon sokat fejlődött azóta, hogy 2014-ben külföldre költöztem

– mondta Kalmár a fehérváriak honlapjának.

A 28 éves futballista 17 évesen mutatkozott be a felnőttek között az akkor NB II-ben szereplő Győri ETO tartalékjai között, majd a Honvéd ellen 2013-ban már az élvonalban is bemutatkozhatott. 2014 nyarán, már háromszoros felnőtt válogatott játékosként leigazolta a RB Leipzigamelyben 22 tétmérkőzésen szerepelt, mielőtt kölcsönben az FSV Frankfurt és a dán Bröndby csapatába került volna. A Dunaszerdahelyre már végleges szerződéssel került 2017-ben, ahol azóta is szerepelt.

Olvasói sztorik