Magyar foci

Elhagyja a Vidit a bajnok és kupagyőztes kapus

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Kovácsik Ádám szerződése június végén lejár, és mivel nem hosszabbítják meg azt, így távozik a Fehérvártól. A klub közleményben köszönte meg a 32 éves kapus Vidiért végzett munkáját.

Mint írták, Kovácsik Ádám 2018-ban első számú kapusunkként nagy szerepet vállalt a Vidi harmadik NB I-es bajnoki címében. 2016-ban, 2017-ben, 2019-ben és 2020-ban ezüstérmet, 2021-ben bronzérmet, 2019-ben Magyar Kupát, 2021-ben kupaezüstöt nyert. 2018-ban az Európa Liga csoportkörébe jutott csapatunkkal.

Összesen 195 tétmérkőzésen állt a kapuban Vidi-mezben, 76 alkalommal pedig nem kapott gólt, aminél többször (100 alkalommal) csak a legendás Disztl Péter húzta le a rolót.

Az egyszeres magyar válogatott Kovácsik 2020 őszén szenvedett térdsérülést, amely miatt többször is műteni kellett, a szezon további részét kihagyta és lemaradt a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságról is. A legutóbbi szezont már kölcsönben az NB II-es Győrnél töltötte.

A 2018-as bajnokcsapatból távozott egy másik magyar válogatott játékos is, Loic Nego érkezését pénteken jelentette be a francia élvonalba jutott Le Havre.

Olvasói sztorik