Magyar foci

A sorok közt egy távozót is bejelentett a Vidi

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI

Sok a kérdőjel a fehérvári focicsapat kapcsán, amely épphogy elkerülte a kiesést az NB I-ből, majd a nyár elején kiderült, hogy a névadó szponzor, a MOL nem hosszabbítja meg a lejáró szerződését. Így aztán egyelőre talány, milyen erőt képvisel majd a csapat a leendő szezonban, eddig ugyanis egy érkezőt jelentettek be, a Felcsútot maga mögött hagyó Spandler Csabát.

Hétfőn a klub közölte, hogy egyéni felmérésekkel elindult a felkészülés, ez alapján pedig kaptunk némi képet a játékosmozgásokról:

  • két kölcsönjátékos, Zeke Márió és Kovács Bence is visszatért, legalábbis a felkészülést az első csapattal kezdték meg,
  • míg Peter Pokorny kölcsönjátéka után visszatért a Real Sociedad együtteséhez.

Az egyéni felmérést követően tartotta meg első edzését Bartosz Grzelak vezetőedző, valamint a hét hátralévő részében szombatig minden nap egy alkalommal edz a Fehérvár FC.

Olvasói sztorik