Magyar foci

Cser-Palkovics: Tankönyvet lehet majd írni, hogyan lehet egy jól játszó csapatot a kiesés széléig zülleszteni

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

A MOL Fehérvár FC ugyan vezetett, végül mégis 1-1-es döntetlent játszott a Mezőkövesddel, ezért aztán kieső helyen áll három fordulóval az idény vége előtt.

Lefújás után a szurkolók és a vezetőedző is hangot adott a véleményének, de nem hagyta szó nélkül az esetet Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András sem. A klub eredményközlő bejegyzése alatt kommentben summázta az elmúlt évek történéseit a Vidinél.

„A mai meccset is látva állapítsuk meg, hogy minden idők valószínűleg legtöbb pénzéből, minden idők egyik leggyengébb csapata a mostani sajnos. Tankönyvet lehet majd írni arról, hogyan lehet 4-5 év alatt, egy Chelsea ellen jól játszó csapatot a kiesés közvetlen széléig zülleszteni. Kodro büntetőjében pedig minden benne volt erről a folyamatról.

Az alapvető okok persze elég egyszerűek. A megfejtés: gazdátlanság, hozzá nem értés, valamint az elkötelezettség teljes hiánya

– írta a polgármester.

A mérkőzésen ifjabb Dárdai Pál góljával szerzett vezetést a Vidi, de térfélcsere után egyenlített a Mezőkövesd. A győzelem ettől függetlenül összejöhetett volna, de Kenan Kodro a 90. percben kapu fölé lőtte a tizenegyesét. Az NB I-es szezonból még három meccs van hátra, a Vidi ellenfelei a Puskás Akadémia, a Zalaegerszeg és a Vasas lesz.

Olvasói sztorik