Magyar foci

„A DAC-stadion az a hely, ahol biztosan nem kell félned attól, hogy megmutasd, magyar vagy”

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

„A DAC-stadion az a hely, ahol biztosan nem kell félned attól, hogy megmutasd, magyar vagy”

Mesélhetetlen atmoszféra, magyarok, akiket – kultikus daluk szerint – nem hall a nagy világ, kisebbség és többség vetélkedése, provokáció és botrány: a dunaszerdahelyi futballcsapat története legnagyobb mérkőzésére készült, az ősi ellenfél Slovan Bratislava elleni rangadón kerülhetett volna nagyon közel a szlovák bajnoki aranyéremhez. Aztán a kisebbség és többség vetélkedésének ikonikus metaforája lett a meccs: a szlovák bírót kihívták a monitorhoz, s döntött.

 Ez a történelmünk legfontosabb meccse. Bajnokok lehetünk mi, akiket tényleg nem hall a nagyvilág. Ráadásul a Slovan ellen, amelyik akkor is nyer, ha nem nyer

– mondja szenvedélyesen vasárnap dél körül Dunaszerdahely közelében Valaskó Ferenc. A felvidéki mulatós énekes, buliszervező a klub életében immár emblematikus Nélküled című számnak a szövegére is utal válaszában, amikor arról kérdezem, mit jelent a vasárnap délutáni, Slovan Bratislava elleni találkozó. Persze bárkit kérdeztünk a Csallóköz fővárosában, ugyanazt ismételgette: most vagy soha.

Azért az apokaliptikus hangulat, mert a helyi DAC története első szlovák futballbajnoki aranyérmét szerezheti meg. Ennek megfelelően borult órákkal a meccs előtt sárga-kékbe a város, a biztonsági előkészületek is megfeleltek a csúcstalálkozókon megszokottaknak, a rendőrök például méretes ebekkel érkeztek a klubház elé, egy szurkoló igyekezett is mindenkit megnyugtatni afelől, hogy nem egy etológiai tanszékről érkezett a mérkőzésre, amennyiben így dicsérte a kutyákat: „Milyen cuki vizslák!” A cukiságfaktor jelentősen csökkent, amikor a Slovan busza kanyarodott az arénához másfél órával a meccs előtt, az engesztelhetetlen utálat miatt szinte megfeszült a levegő, petárdák is repültek a jármű felé. Ám erre már senki nem emlékezett néhány perccel a kezdés előtt, amikor a stadionrekordot jelentő 12 211 szurkoló legtöbbje rázendített a magyar futballvilágban himnikus dallá nemesedő Nélküledre.

Mohos Márton / 24.hu

Miért a Nélküled?

„S bár a lényeget még nem értheted, / Amíg nem éltél, nehéz éveket, / Hogy történjen bármi, amíg élünk, s meghalunk, / Mi egy vérből valók vagyunk” – így szól a dal szövege, amely immár majd egy évtizede a DAC találkozóinak nélkülözhetetlen kelléke. Mi több, immár Magyarországon is egyre többször hallik arénákban, hovatovább még közéleti vita tárgya is lett, hogy milyen pózban kell hallgatni.

„Szakadt az eső, a zoknimból is csorgott a víz” – emlékszik vissza Valaskó, aki 2014-ben, a Nyitra elleni meccsen elsőként sétált ki a gyepre, hogy elénekelje a számot. A dalválasztás nem az ő ötlete volt. A DAC illetékesei találtak rá a számra, amelynek a szövegéből úgy ítélte meg, remekül segíti majd a hangulatfokozást. Kitették a Facebookra, hogy ez a terv a hétvégére, ötezer példányban ki is nyomtatták a szöveget, hogy a drukkerek együtt dalolhassanak. Valaskó egy csárdába igyekezett éppen fellépni, amikor az eszébe ötlött, akár ő is énekelhetné a dalt, a bősi hídról hívta a DAC illetékeseit, akik lecsaptak a lehetőségre.

Ugyanakkor a zenész szerint az áttörést a 2015-ös, Slovan elleni meccs hozta el, amikor nyolcezren énekelték vele együtt a dalt. Bőd Titanilla, a Sportnet című szlovák lap sportújságírója így írja le az erejét a közös dalolásnak:

brutális.

Nem csoda, hogy az, hiszen a helyieknek élettörténete a DAC. Valaskó például kölyökkorától a csapat drukkere, az édesapja vitte először meccsre, ő már a régi stadion építésében is részt vett. Évtizedekkel később, a minap is együtt ültek a lelátón. Persze a DAC-márka immár olyan „lovebrand”, amelynek hatóköre túlnyúlik a Csallóközön: Erdélyből, Pozsonyból, Budapestről egyaránt érkeznek futballrajongók, hogy hozzáférjenek a „dacossághoz”.

A Nélküled hatóköre pedig azóta talán még nagyobb. Valaskó azt mondja, akár falunapon, akár lagziban lép fel, a Nélküled eléneklése nélkül haza nem engedik. Nincs az a lakodalom, amelyben ne kapaszkodnának egymásba, fonódnának körbe a résztvevők, hogy az énekest követve dalolják, „annyi mindent kéne még elmondanom, s ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom.”

Mohos Márton / 24.hu Valaskó Ferenc

Neki volt, hiszen a Ferencváros Slovan elleni BL-selejtezője előtt a zöld-fehérek arénájában is bemutatta előadását. Mint mondja, soha egyetlen eurót sem kért a szereplésért, neki ez csak az érzelmeiről, a magyarságáról szól. Most a záró fordulóban lép majd a közönség elé, kérdezem, mit vár akkor, de leint, hiszen ugyanazt, mint ma, egyszerűen nem hajlandó máson gondolkodni, minthogy sikerül: akinek soha az életében nem adatott meg, hogy bajnok legyen a csapat, amely az identitását jelenti, annak nem lehet kételkednie, mert tudja, lehet, hogy egyszer, egyetlen egyszer, csakis most van esély.

Aztán ránéz még a fotós kollégámra, neki mondja: „Marcikám, te még tényleg nem tudod, mi vár rád. Csoda részese leszel.” Elfogódottan búcsúzik, jobb kezével a bal alkarját simítja, mondja a miértet:

Már attól libabőrös vagyok, hogy erről a meccsről beszélek.

1-0

Hat perc telik el a meccsből, amikor Nikola Krstovic, a vendéglátók montenegrói válogatott centere a léc segítségével a kapuba vágja a labdát. Mesélhetetlen a hangulat, ősrobbanás a torkokban. Éppen csak a tartalék-játékvezetőket nem irigyeljük, akik alighanem életük küldetését teljesítik. Tényleg lehetetlen nem metaforákat látni, ahogyan az egyik oldalról a szlovák állam emblematikus csapatának vezetői nyomasztják, a túloldalról a magyar közösség nagy múltú klubjának stábja presszionálja őket, a feszültség hasonlíthatatlan a köznapi meccsekhez, az érzelmi indulatok nehezen kontrollálhatónak látszanak. Addigra a Slovan-szurkolók – mint Gazdag József újságíró fordításából tudjuk – megkínálták már a hazaiakat azzal, hogy „magyar kurvák”, továbbá azzal a rigmussal is, hogy „üsd, üsd, üsd fejbe a magyart”, amiért cserébe a hazaiak egyezményes angol nyelven biztatták őket szexuális aktus létesítésére, amit olykor cigányozással váltottak.

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Miért a Slovan?

Rettegtem amiatt, hogy emberek halnak meg. Egy fiúért mentőhelikopternek kellett jönnie, újjáélesztették

– így emlékszik vissza Bőd Titanilla a Slovan elleni, 2008-as mérkőzésre. A srác, aki majdnem belehalt abba, hogy meccsre ment, életében először volt az arénában, az egyik környékbeli faluból érkezett a barátaival. Az újságíró akkor még az Új Szó munkatársaként volt ott a DAC első újkori élvonalbeli évadjának őszi meccsén. Amikor a rendőrök minden látható ok nélkül ütlegelni kezdték az egyik szektorban a magyar szurkolókat, sokan menekülni kezdtek, félő volt, hogy agyontapossák egymást. Ez ráadásul mindössze két évvel azután történt, hogy Malina Hedviget ismeretlenek megverték Nyitrán, mert magyarul beszélt a telefonján. Az elkövetőket nem találták meg, a lány ellen azonban eljárás indult. Zuzana Čaputová szlovák elnök végül 2021-ben, tizenöt évvel a történtek után bocsánatot kért a nőtől. Ám abban az időszakban nagyon feszült volt a kisebbség és a többség viszonya Szlovákiában.

A 2008-as attak ugyanakkor nem az első volt a Slovan-magyarság meccs történetében. Az FTC 1992-ben magyar bajnokként látogatott Pozsonyba. Az Index korábbi cikke szerint már a mérkőzés előtti napon negyven kommandós érkezett egy sörözőbe, ahol negyven magyar szurkolót ütlegeltek. A mérkőzésen pedig még brutálisabb akcióba kezdtek: fekete álarcos kommandósok rontottak rá a magyar drukkerekre. A jelenlévő, nacionalista indulatokkal ritkán vádolt, de közismerten ferencvárosi szurkoló Farkasházy Tivadar azt nyilatkozta a Népszabadságnak a történtek másnapján: „Előre kitervelt magyarverés volt a szerdai Slovan Bratislava-Ferencváros mérkőzésen a szlovák rendőrök és kommandósok akciója”. Szívós István, a néhány éve elhunyt egykori olimpiai bajnok vízilabdázó, az FTC akkori elnöke pedig azt mondta: „Megéltem már egy-két dolgot, de a pozsonyiakhoz hasonló, gyilkolásra fölkészített kommandósokkal sportpályán még nem találkoztam.”

Minden Slovan-szurkolót óva intettek attól, hogy elutazzon a visszavágóra, az Index szerint végül egyetlen 16 éves fiú jelent meg a vendégszektorban, bátorsága elismeréseként örökös Slovan-bérletet kapott.

Rengeteg csallóközi szurkoló is ott volt a stadionban, ők üzenetet kaptak Vladimir Meciar miniszterelnök Szlovákiájától arról, hogy meddig mehet el a magyar kisebbség. Azon a meccsen keményen megszabták a határokat

– mondja Gazdag József. A kolléga arról is mesél, megvannak még a kivágott újságcikkei arról, hogy a dunaszerdahelyiek pozsonyi vendégjátékai alkalmával hogyan rongálták meg a csallóközi rendszámú autókat, betört szélvédőktől a kocsi felborításáig terjedt a repertoár. Gazdag szerint ezekre az eleve terhelt meccsekre érkezett rá a 2008-as összecsapás, amely valójában a mai napig tart. Mert az emlékezetet nem lehet törölni.

Szerinte változást az hozhatna, ha például a magyarok fejbeverésére biztató rigmus elhangzásakor félbeszakítanák a meccset, ahogyan Romániában történt, amikor a Sepsi-Craoiva mérkőzésen a vendégek magyarellenes nótái miatt vetett véget a bíró a találkozónak. „Itt ehhez nem elég tökösek a játékvezetők” – összegez a felvidéki újságíró.

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Nehéz történelme van tehát a Slovan és a DAC párharcának, aligha nehéz belelátni a szlovák nacionalisták és a magyar kisebbség a futballpályán elvileg pacifikált, mint látható, több alkalommal erőszakkal súlyosított konfliktusát. A Slovan valamiképp megtestesíti a szlovák államot, amely számos időszakban elnyomta a magyarokat. Volt, aki arról is beszélt, amikor erről kérdeztük, noha a többség és a kisebbség viszonya sokkal kiegyensúlyozottabb, mint a rosszabb időkben, a mindennapi életben minduntalan ott vannak az elnyomás és az ellenállás mikrotörténetei. Például azoknak a könyvtárosoknak, múzeuológusoknak a küzdelmei, akik minden nap megharcolnak azért, hogy magyarul is kiírhassák a tudnivalókat, és hogy mindezt látható betűméretben tehessék.

Gazdag, akinek az Egy futballfüggő naplójából című tárcakötetét emelte ki Esterházy Péter, amikor Friderikusz Sándor azt kérdezte, mit tart izgalmasnak a magyar irodalomból, azt mondja:

Itt a futballmeccs alapvetően másodlagos. Most nem volt az, mert nagy volt a tét. De elsősorban a magyar, nemzeti, kollektív identitás bemutatásáról szólnak a DAC-találkozók. A szurkolók eléneklik a himnuszt, magyar zászlót tartanak a magasba, a stadion az a hely, ahol ez megtörténhet. A legutóbbi FTC-Slovant azért is kísérte itt is különleges várakozás, mert harminc évet vártunk arra, hogy az igazságtalanság után igazságot szolgáltassanak. Én is három évtizede vártam az elégtételt az 1992-es meccs után. Mert ahogyan Esterházy írná: »botrányos lyuk volt az igazság firmamentumán«.

Bőd Titanilla ugyanezt a szabadságot emeli ki: „A DAC-stadion az a hely, ahol biztosan nem kell félned attól, hogy megmutasd, magyar vagy. Bármi történik is, itt biztosan eléneklik majd a magyar himnuszt.”

Mohos Márton / 24.hu Bőd Titanilla

1-1

Videóbíró. Percekig áll a játék. A bírót végtelennek tetsző idő után hívják ki a monitorhoz, amikor elindul, már több DAC-futballista tizenegyest ünnepel, hiszen ez azt jelenti, hogy a monitorokat néző szakemberek úgy látják, a pályán téves ítélet született, meg kell változtatni. A játékvezető azonban maga is végtelennek tetsző időt tölt el a pálya szélén az ismétléseket nézegetve. A felvételek alapján 5 perc 17 másodperc telik el a kezezés és a végleges ítélet között, a szlovák tévé riporterei szerint is tizenegyes következhet.

Fokozhatatlanul magányos helyzet: neki egyedül kell döntenie, miközben

a tétlapon ott van Csallóköz sztorija, a DAC történetének legnagyobb sikere, a helyi magyarság eksztázisa, szemben a szlovák nacionalisták végtelen szégyene, a Slovan, nagyon metaforikusan a szlovák állam elbukása.

A sajtótribünön monitorok, a közelben helyet foglalók a tévések képernyőjét pásztázzák, mindenki úgy látja: büntető. A játékvezető aztán visszasétál a pályára, megmutatja a videó jelét, majd jelzi: nincs tizenegyes. A meccs folytatódik.

Miért most?

Nagyon hosszú út vezetett addig, hogy a DAC-nak reális esélye legyen a bajnoki aranyéremre. Bőd Titanilla eleinte még másra is vágyott: első DAC-élménye ugyanis, hogy legyőzik a dunaszerdahelyieket. A tizenhárom éves rimaszombati lány otthona együttesének szurkolta ki a győzelmet. Sokáig együtt is elégedetlenkedett számos, magyarok is lakta település lakóival amiatt, hogy az Új Szó mindig a dacosakkal foglalkozik a legtöbbet.

Pedig érthető volt a lap fókusza: az együttes sztorija a felvidéki magyar futball legerősebb története. Még a nagy csehszlovák ligában is játszottak, sőt kupát is nyertek, minekután a nyolcvanas években a Bayernnel találkozhattak a nemzetközi porondon. Aztán nehezebb idők is jöttek, a csapat már egészen az NB III-ig csúszott, ám 2008-ban külföldi befektetőknek és egy egyesülésnek köszönhetően onnan nem a másodosztályba, hanem egyenesen a csúcsra ugrott.

Félórával az első első ligás meccs előtt érkeztem a stadionba, a sajtótribün tele volt szurkolókkal, közölték, hogy legközelebb jöjjek korábban, így a lépcsőről tudósítottam

– meséli Bőd, aki akkor már az Új Szó munkatársaként dolgozott a régi stadionban.

Az újabb ugrást már az új tulajdonos hozta: Világi Oszkár vásárolta meg 2014-ben a csapatot. A gyerekkorától a Csallóközben élő, DAC-drukker üzletember, a Mol vezérigazgató-helyettese, a Slovnaft első embere sokat áldozott a klubra. Elkészült a csúcsszintű akadémia, amiről Bőd azt mondja, amikor külföldi csapatoknál jár, akkor érti meg újra és újra, micsoda nívót is képvisel a kék-sárgák intézménye. Gazdagabb és nagyobb futballkultúrákban is sok helyen csak álmodnak azokról a lehetőségekről, amelyek Dunaszerdahelyen adottak.

Mohos Márton / 24.hu

Ha az utánpótlás még nem neveli is sorra a klasszisokat, a felnőtt csapat visszatért Európába, noha 2014-ben még majdnem kiesett az első ligából, miután pontlevonással is büntették, mert több játékosa bundabotrányban volt érintett.

Az erkölcsi mélypontot viszont felfutás követte, elkészült az új stadion, amelybe 12 600-an férnek be. Igaz, táblás ház azért ritkán van, még ha félházzal is kiemelkedik a DAC a szlovákiai nézőszámok átlagából.

Amikor beszélgettünk a klubról, az üres székek is szóba kerültek. Változó magyarázatokat kaptunk a drága jegyektől néhány szeretett edző méltatlan kiebrudalásáig. Még az is szóba került, hogy Világiék megváltoztatták a klub címerét, továbbá egyszer Mangalaci néven onnan nézve mangalicát, innen nézve disznót szerettek volna kabalaállattá emelni, noha neki végül vissza kellett vonulnia az üzletember élelmiszeripari érdekeltségeit népszerűsíteni, mert a drukkerek nem viselték jól a föltűnését. Ám bárki panaszkodott is kicsit, végül mind arra jutott: a kritikáknál fontosabb, hogy Világi rendíthetetlen, szenvedélyes DAC-szurkoló, aki egy iskolába járt sok olyan emberrel, aki ott ül a lelátón, és ugyanaz az álma, mint mindüknek, hogy a dunaszerdahelyiek a csúcsra érjenek.

„A DAC több mint klub, életérzés. Úgy telik a hetünk, hogy a meccsnap előtt három napig a mérkőzésről beszélgetünk, utána három napig arról, mi történt ott, majd kezdjük elölről” – erősíti meg a téphetetlen kötelékről szóló mondásokat Világi, akit a találkozó másnapján telefonon értünk utol. A hangulatát firtató kérdésre azt mondta, „másnaposan“ van, mint mindig vereség után. Ezúttal annyival rosszabb a helyzet, hogy a játékvezetői ítéletekről is kell beszélni, noha jobb lett volna csupán a futballról, a fantasztikus hangulatról, a telt házról. Amelyekből szerinte még bőven adatik a DAC-drukkereknek, minthogy a „most vagy soha” szurkolói hangulatra azzal reagált: lesz még sok most, mert építkeznek tovább. Mint mondja, a futball jelentős részben infrastruktúra, sokat kell tanulni, amíg egy klub eljut odáig, hogy összerakja azt a tudásalapú modellt, amely már alkalmas a bajnoki cím megszerzésére. Amihez már közel voltak, noha most még a Slovan alighanem elvitte. A tulajdonos szerint a pozsonyiaknak érdemes is ünnepelniük, mert amikor hamarosan a Dunaszerdahely elveszi az aranyat, akkor jó darabig nem engedi majd vissza a riválist a trónra.

Bielik István / 24.hu Világi Oszkár a dunaszerdahelyi fociakadémia épületének átadásán tartott sajtótájékoztatón 2018-ban.

Kérdeztem a bírálatokról is Világit, aki a Mangalaci-problémára úgy reagált, szegény a szurkolók szavazásán bukott el, vissza kellett vonulnia, ám azért több ezren voksoltak, ami azt jelenti, megmozgatta a drukkereket, akiknek teljesült az akarata, más pályára küldték az állatot. Ezzel együtt hisz abban, hogy kabala kell majd nekik, így erre az ügyre majd még visszatérnek.

A címer nem volt voksolás tárgya, de szerinte arra egyszerűen szükségük volt, ha 21. századi, versenyképes klubot építenek. A Juventus logóját is készítő céggel együtt dolgozták ki az új DAC-emblémát, ami neki továbbra is tetszik, és úgy érzi, mára a szurkolók többsége is elfogadta. A nézőszám szerinte az évad végére már helyreállt, noha a koronavírus-járvány előtti nyolcezres átlagot még nem közelítik. Ebből a szempontból az akkori korlátozások máig fájnak a csapatnak: akkoriban a DAC még azt is felajánlotta, hogy letesztelnek mindenkit, aki a stadionba érkezik, ám ez is kevés volt, nem mehettek szurkolók az arénába. Így a drukkerek kicsit elszoktak, és a helyzeten nem segített egy gyengébb bajnoki szereplés sem, ám úgy véli, a következő évad jó kezdése újra megdobja majd az átlagot.

Világi úgy összegez, az idén megtanulták, hogyan kell bajnoki aranyéremért küzdeni, miként azt is, hogy a bajnokság elejétől azonos szinten kell játszani, mert az akkor elvesztett pontok ugyanannyira fájdalmasak, mint a finisben elszórtak. Arra, hogy a DAC-életforma egyúttal azt is jelenti-e, hogy még sokáig csinálja, így felelt:

Ez a klub azt is jelenti, hogy itt vagyunk, küzdünk. Mindent megteszünk azért, hogy örömet szerezzünk ennek a közösségnek. Az életem a szerencsének és Istennek köszönhetően úgy alakult, megtehetem, hogy segítsek, így ezt teszem. Itt elsősorban nem üzleti vagy sportszakmai szempontokat mérlegelek, hanem csak csinálom. Mert nincs más lehetőségem.

A lelátón magyarok vannak, ám a pályán nem. Paradox módon több szlovák szerepelt a DAC-ban, mint magyar, ezúttal csupán a kapitány, Kalmár Zsolt játszott utóbbiak közül. Gazdag szerint, ha a szurkolókat kérdeznénk, alighanem jobban örülnének, ha az akadémiáról kinövő futballisták szerepelnének a csapatban. Az előző klubvezetés idején még voltak is transzparensek arról, hogy több magyar fiatalt az együttesbe, ám ezek mára eltűntek, mert a csapat jól játszik. Mint az újságíró mondja:

Hiányolják őket, ám a szurkolók felfogása szerint nem a játékosok adják a klub identitását. A légiósok csak jönnek és mennek, nagy a fluktuáció, de a drukker mindig marad. Ő az identitás.

Mohos Márton / 24.hu Balra Kalmár Zsolt, a DAC játékosa.
Mohos Márton / 24.hu

2-2

A videóbírós incidens után a Slovan vezetést szerzett, de a DAC egy szöglet után egyenlített. A stadion hangulata újra szintet vált, világlanak a szurkolói szemek, katarzis környékére kergetik a játékosokat.

2-3

„Bizonyos helyzetekben nem normális, ahogy bizonyos helyzetekben én sem vagyok normális, tőlem örökölte” – így válaszolt Vladimir Weiss, a Slovan edzője a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón, amikor a fiáról kérdezték. A kis Weiss lőtte be a tizenegyest, amit a pozsonyiak kaptak a végén. A mezlevételért kapott második sárgája után kiállították, ezután kezdte provokálni a magyar szurkolókat. Úgy tűnt, botrányba fullad a meccs. A végletekig feszített érzelmek, indulatok elől lebontották a korlátokat, rohantak egymásnak a futballisták. Néhány DAC-cserejátékost stábtagok és biztonságiak mentettek meg a piros laptól, dzsúdós módszerekkel vitték földre őket, hogy ne érhessék el az akciójeleneteket. A meccs utolsó pillanatai már kezelhetetlenek, minden sípszónál egymásnak rontanak a felek.

Vége

Amikor lefújják, a szlovák szurkolók a már lényegében megszerzett bajnoki címet ünneplik, a szlovák bírót körbeveszik a magyar csapat nem magyar, például szlovák játékosai. A lelátóról a magyarok a síró játékosokat vigasztalják, „szép volt fiúkkal” búcsúztatják őket. A hangosbeszélő idegesen említi, nem mondhatja ki, hogy a hazaiaknak kivel kellett még megküzdeniük a tizenegy slovanistán kívül.

A nagytáblán az áll: DAC-Slovan 2-3. A bajnokság szinte biztos végeredménye: 1. Slovan, 2. DAC. Ezek a számok persze semmit nem beszélnek el arról, hogy 1-1-nél kisétált a szlovák játékvezető a monitorhoz, hogy megnézzen egy esetet, majd úgy döntött, a szlovákok emblematikus csapata javára ítél a magyarok emblematikus csapata ellenében Szlovákiában nem sokkal azelőtt, hogy Čaputová elnök bejelentette: a magyar Ódor Lajost kérte fel a szakértői kormány miniszterelnökének.

Mondják, több ez, mint meccs. Persze, hiszen futball.

Élet.

Mohos Márton / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik