Magyar foci

A Vasas játékosa az ellenfél kispadjának ordítozott bombagólja után

A sereghajtó Vasas FC házigazdaként 2-2-es döntetlent játszott a Puskás Akadémia FC-vel a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának szombati játéknapján.

Gól nélküli első félidő után Artyem Favarov érkezett tökéletesen egy csúsztatásra, de a 73. percben jött a hazai csapat válasza. Urblík József lopta a távot a tizenhatos előterében, majd pompás gólt lőtt a jobb fölső sarokba. A korábban Felcsúton szereplő középpályásból előtörtek az érzelmek és egyenesen a Puskás Akadémia kispadjához rohant ordítozni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

M4 Sport (@m4sportofficial) által megosztott bejegyzés

Kevesebb mint negyedórával később még nagyobb lehetett az öröme, mert a csúsztatásával már vezető gólt szerzett a Vasasnak, de ekkor már nem az ellenféllel volt elfoglalva. A mérkőzés után egyébként nem akarta elmondani az előzményeket. Sokáig azonban nem örülhetett, mert négy perc alatt kiegyenlítettek a vendégek Komáromi György találatával.

Érdekesség, hogy a másik kieső helyen álló csapat, a Budapest Honvéd is 2-2-es döntetlent játszott a Kisvárdával.

Eredmények – NB I, 29. forduló

Vasas FC-Puskás Akadémia FC 2-2 (0-0)
Kisvárda Master Good-Budapest Honvéd 2-2 (1-1)
Mezőkövesd-Zalaegerszeg 1-2 (1-0)

Pénteken játszották:
Kecskemét-Paks 2-3 (2-0)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik