Magyar foci

Szalai Ádám: Olyan volt otthagyni a válogatottat, mint szakítás után pár nappal ráírni az exbarátnőre

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Nagyon megviselte a válogatottbeli visszavonulás Szalai Ádámot, ezt a 35 éves csatár egy budapesti pódiumbeszélgetésen mesélte el. De mi lesz az aktív pályafutásával?

„Kicsit olyan volt, mint amikor az első barátnőmmel szakítottam. Az első három-négy nap könnyen megy, aztán egyszer csak ráírsz, hogy «szia, minden oké?» Marco Rossit nem hívtam fel, hogy vegyen vissza, de nagyon megviselt az elválás. Most is hiányzik a válogatott, hogyne hiányozna, de ilyen az élet, egyszer minden véget ér. Nem akartam megvárni, hogy azt mondják, már nem kellek. Én akartam dönteni” – idézte a támadót a Magyar Nemzet.

„Amikor csapatkapitány lettem, egyvalamit rögtön betiltottam: nem lehetett semmilyen felvételt készíteni az öltözőben a meccsek előtt, mert nem akartam, hogy hasonló beszédek kiszivárogjanak” – mesélte, majd hozzátette, az Izland elleni meccs előtt beadta a derekát, és saját használatra elkészült az azóta legendássá vált felvétel.

Miután nyertünk, jöttek oda hozzám, hogy a járvány miatt az emberek otthon vannak, senki nem tud ünnepelni, mutassuk meg nekik. Bevallom, akkor Telkiben pár pálinka már elfogyott a kijutás miatt, így könnyen beadtam a derekam.

A korábbi csapatkapitány arról is beszélt, hogy

  • a 2013-as, Hollandia elleni 8-1-es vereségét követően ugyancsak mondott egy kritikus beszédet, és felfedte, hogy az MLSZ-elnök Csányi Sándor előre tudott a szándékáról.
  • édesapja vízilabdázott, édesanyja balettozott, neki pedig az volt az álma, hogy orvos legyen, nem az, hogy futballista.
  • a célja akkor változott meg, amikor 16 éves korában befutott a Stuttgart ajánlata.
  • a válogatottban játszva azt érezni, hogy nem szeretik és kifütyülik, az több mint kudarc.
  • a terve az volt, hogy idén nyáron befejezi a játékot, de hivatalosan még nem vonult vissza, a külföldi folytatás nincs kizárva.
Olvasói sztorik