Magyar foci

Az edzője után újabb távozót jelentett be a ZTE

ztefc.hu
ztefc.hu

A Zalaegerszeg labdarúgócsapata újabb változást jelentett be. A hét elején a vezetőedző, Ricardo Moniz munkáját köszönték meg, szerdán pedig a korábbi sportigazgató, Dragóner Attila is távozott. Pedig Moniz menesztésekor új szerepkört ajánlottak fel neki, de Dragóner inkább a közös megegyezéses szakítás mellett döntött.

„Szerettem azt a közeget, ami Zalaegerszegen fogadott. Biztatóan indult a szezon, ősszel remekül teljesített fiatal csapatunk, a tavaszunk azonban sajnos nem úgy sikerült, ahogy terveztük.

Meggyőződésem, hogy jó úton jár a ZTE, és ezt a filozófiát kell folytatnia a jövőben is

mondta Dragóner, aki a kupadöntőn majd személyesen szurkol a csapatnak.

Sportigazgatónak egyébként visszavitték Sallói Istvánt, aki korábban már betöltötte ezt a posztot a ZTE-nél.

A Zalaegerszeg a legutóbbi 14 bajnokijából mindössze kettőt tudott megnyerni. Így aztán négy fordulóval a szezon vége előtt a kiesés ellen küzd, egyelőre négy ponttal van a csapat a veszélyzóna előtt. Legközelebb a közvetlen rivális Mezőkövesddel játszik.

Olvasói sztorik