Magyar foci

Szoboszlait kísérti a kő-papír-olló, Ádám most érezte magát a legkomfortosabban

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
A magyar labdarúgó-válogatott a vendég bolgár csapat felett aratott könnyed, 3-0-s győzelemmel kezdte hétfőn az Európa-bajnoki selejtezősorozatot. A mérkőzés legjobbja Szoboszlai Dominik volt, aki csodálatos szabadrúgásgóllal járult hozzá a sikerhez.

„Eleget gyakoroltam a szabadrúgásokat, hogy párszor beakadjon – már ideje volt” – mondta az M4 Sport kamerája előtt.

Az RB Leipzig légiósa kapott némi kritikát a múlt csütörtöki, Észtország elleni felkészülési mérkőzést követően, amikor sorsolással döntötték el Sallai Rolanddal, hogy ki rúgja a büntetőt. De ez a kő-papír-olló úgy tűnik, nem maradhat ki az életéből, legalábbis ez derült ki abból, amikor az ereklyéinek szétosztogatásáról beszélt.

„A mezem egyszerűbb volt, az egyik szektorban négy kisgyerek akarta, aki jobban üvöltött, annak adtam. Amikor sétáltam le, megláttam még egy aranyos kisgyereket, ő kapott egy cipőt.

De a másikra két másik pályázott, ők kő-papír-ollóval döntötték el a sorsát.

Vécsei Bálint szerezte az első találatot, bár azt mondta, a videobíró bizonytalansága miatt nem tudott önfeledten örülni.

„Nagyon készültünk arra, hogy az első negyedórát és a pontrúgásokat megnyomjuk. Úgy érzem, egész héten nagyon nyugodtan és magabiztosan készültünk. Ezt megalapozta az észtek elleni siker, bár akkor több góllal is nyerhettünk volna. Ám most az első félidőben megmutattuk, hogy ebből a csoportból szeretnénk továbbjutni.”

Mohos Márton / 24.hu

Ádám Martin az észtek után ezúttal is betalált.

„Arra készültünk, amit láthattunk is az első félidőben: az ellenfél térfelén letámadtunk és abból indultunk meg. Rúgtunk is három gólt. A múlt héten sok mindent gyakoroltunk, élesek voltunk, mindenki 100 százalék felett teljesített, megérdemeltük a sikert. Amikor én játszottam a válogatottban, azon meccsek közül ez volt a legjobb félidőnk, most éreztem magam a legjobb erőben és a legkomfortosabban.

Régebben a tévében hallgattam a Himnuszt, most 29 évesen megható nagyon, hogy átélhetem.

Kerkez Milos ugyancsak egy kis srácnak adta a mezét, és örült, hogy boldoggá tehette.

„Az első perctől szerettük volna mutatni, hogy itt vagyunk, az egész félidő erről szólt. Agresszívek voltunk a középpályán, labdákat szereztünk, nagyon büszke vagyok az egész csapatra.”

Marco Rossi szövetségi kapitány elégedetten nyilatkozott: „Az egyik legjobb első félidőnk 2020-ban Törökországban volt, de akkor nem lőttünk gólt, szóval valószínűleg ez volt a legjobb első 45 percünk. Nagyszerűen kezdtünk, azt hiszem, Szoboszlai a legjobb mérkőzését játszotta a válogatottban. A csapatkapitányi karszalaghoz a vártnál gyorsabban nőtt fel. A második félidőben nem volt könnyű megtartani a koncentrációt, de 3-0-s előnynél megtörténhet, hogy az ember elveszíti a figyelmet. Két-három olyan kockázat is becsúszott, amit elkerülhettünk volna. Gratulálok a csapatnak és a stábomnak, nagyon szép este volt.”

Kapcsolódó
Egy félidő alatt elverte a bolgárokat, sima sikerrel nyitott a magyar válogatott
Az Európa-bajnoki selejtező első mérkőzésén nem volt egy súlycsoportban a két csapat.
Olvasói sztorik