Magyar foci

Simán nyert az MTK, de a diósgyőri edzőnek nem tetszett az ellenfél játéka

Hétfő este az MTK hazai pályán 4-2-re legyőzte az addig éllovas Diósgyőrt a labdarúgó NB II 27. fordulójának rangadóján, ezzel átvette a vezetést a tabellán.

A mérkőzés a hazaiak fölényes győzelme mellett a vendégkapus, a tavaly még a Juventus utánpótlásában szereplő Senkó Zsombor ünneprontó védéseivel került be a sajtóba, hogy aztán Kuznyecov Szergej, a DVTK edzője megmagyarázza:

a vereséggel nem is történt katasztrófa és különben sem tetszik neki a rivális játéka.

„Fájdalmas vereséget szenvedtünk, ám katasztrófa nem történt. A saját utunkat járjuk, próbálunk támadójátékot játszani, ami mindig magában rejti a veszélyes pillanatokat, amikor az ellenfél kontrázik. Szöglet után gólt kaptunk, első kapura lövésből gólt kaptunk, volt egy 11-es, és egy fölösleges cselezés középen – ezeket a hibákat el lehetett volna kerülni, de emberek vagyunk, mi is hibázunk. Biztos vagyok benne, hogy a támadójáték kockázatos, de ez tetszik a szurkolóknak” – idézte a szakembert a klub hivatalos honlapja.

Az MTK kontrára játszott, ügyesen megoldották. Ha valakinek ez tetszik, akkor nyugodtan…, nekem nem tetszik, mi mást szerettünk volna

– tette hozzá.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik