Magyar foci

Egy varázslatos szabadrúgás nem volt elég a ZTE továbbjutásának megakadályozására

A Zalaegerszeg kedd este 4-1-re nyert Mezőkövesden, a MOL Magyar Kupa negyeddöntőjében.

Bojan Szankovics találatával korán vezetést szerzett a ZTE és bár kevesebbet volt nála a labda az első félidőben, nagyon kevés lehetőséget engedett a hazai csapatnak. Térfélcsere után nagy erőket mozgósított a Mezőkövesd az egyenlítés érdekében, erre a 70. percben került sor Molnár Gábor gyönyörű szabadrúgásából.

 

Sokáig azonban nem örülhettek a hazaiak, mert négy perccel később Tajti Mátyás is betalált, miután a hazai védők díszkíséretében a tizenhatoson belülre cseelezte be magát és kilőtte a hosszú alsó sarkot. Kitámadott a Mezőkövesd, majd egy kontránál Tajti buktatásánál mindenki megállt, kivéve Eduvie Ikobát, aki átvette a labdát és a kapuba lőtt. A széteső hazai csapatnak Huszti András is betalált a hajrában, amivel kialakult a végeredmény is – ehhez viszont kellett Demjén Patrik három bravúrja is a hosszabbításban.

Győzelmével a ZTE jutott elsőként a legjobb négy közé.

Végeredmény – Magyar Kupa, negyeddöntő

Mezőkövesd-Zalaegerszeg 1-4 (0-1)
Gólszerző: Molnár (70.) ill. Szankovics (17.), Tajti (74.), Ikoba (88.), Huszti (90.)

Olvasói sztorik