Figyeltem a mozgását, ahogy közeledett. Már nem sántít.
Nem, nem! Sőt, sokan meg is dicsérnek, mondván, egész szépen járok ahhoz képest, hogy november elején a belga Union Saint-Gilloise otthonában aratott 1-0-s Európa Liga-siker után fáradásos sajkacsonttörést diagnosztizáltak a lábamban az orvosok. Sokat dolgoztam a mögöttem hagyott hetekben, de mára minden rendben van.
Mit jelent pontosan az, hogy minden rendben? Még rehabilitál, vagy már labdás edzéseken is részt vett?
Nemrég kezdtem el futni. Nagyon jó érzés volt, még akkor is, ha csak a futópadon is kocogtam. Nagyon hiányzott már a mozgás.
Igaz az állítás, miszerint a profi futballban sokkal keményebb, megterhelőbb a sérülés utáni rehabilitáció, mint a normál bajnoki ritmus alatti munka?
Nem is a mennyiséggel van a baj, hiszen a fociedzések is kőkemények tudnak lenni. A probléma az, hogy amíg a labdás gyakorlásokat társakkal, csapatban végzed, és élvezi is az ember, addig a rehab alatt többnyire egyedül, egy edző szeme előtt – aki napi 4-5 órán át kínoz –, a négy fal között dolgozol a kondiban. A futás eggyel jobb, mert az szabad levegőn van, azt már lehet kicsit élvezni.
Viszonylag nagyot ugrott az MTK-ból, egészen Genováig, ahol aztán kétszer is kölcsönadták. Innen, Magyarországról a Genoa teljesítményét látva úgy tűnt, 20-30 percekre simán mély vízbe dobhatták volna, mégsem sikerült a bemutatkozás a Serie A-ban. Miért nem?
Engem is bántott, hogy nem kaptam lehetőséget, de őszintén az a véleményem, hogy nem voltam még kész. És nem a futballtudás terén. Nem állítom, hogy most sokkal jobb játékos vagyok, mint 2019-ben, amikor Olaszországba igazoltam, de húszévesen fejben nem voltam olyan erős, mint most.
Mit értsünk ezalatt?
Az a pozitivitás, az a karakter, ami akkor még csak kezdett kialakulni bennem, ma már az öltözőben és a pályán is jellemez. Ehhez kellettek az olasz pofonok, a lelki szenvedés, mert így ma már tudom milyen az, és azt is, hogyan kell kijönni belőle. Saját karrierem tanított meg arra, ha új csapathoz, közösségbe érkezek, mik az első lépések, milyen az a karakter, amit mutatnom kell.
A Genoa, majd a Chievo után Dunaszerdahelyen már ezért sikerült gyökeret ereszteni az első csapatban, sőt kitűnni onnan, vagy azért, mert a szlovák bajnokság annyival puhább, könnyebb, mint az olasz?
Ez érdekes felvetés. Amikor DAC-hoz kerültem, sem a felkészülés során, sem az edzőmeccseken nem éreztem, hogy a kezdők közt számolnának velem. Úgyhogy az sem volt sokkal könnyebb, ott is be kellett verekednem magam az alapcsapatba. Nyilván nagyon sokat segített Kalmár Zsolt, Vida Máté és Vida Krisztofer jelenléte, akik egyből befogadtak, bevettek a brancsba. Illetve az is, hogy a szlovák bajnokságban könnyebben nyúlnak a fiatalokhoz, mint egy olyan olasz csapatban, amelyik a kiesés ellen küzd. A DAC-nál megkaptam a lehetőségeket, még úgy is, hogy tudták, jószerivel egy éve nem játszottam tétmeccset, így az első bajnokikon biztosan nem várhatnak tőlem csodát. Mindez segített abban, hogy szépen, fokozatosan megtaláljam magam.
Az élet végül is engem igazolt, hiszen ha kis kitérővel is, de ma már újra topligában, a Bundesligában játszom.
Lehet, hogy Serie A-s bemutatkozás csak azért nem jött össze, mert rosszkor volt rossz helyen?
Nem szeretek kifogásokat keresni, de tény, nem csak nekem volt nehéz az az időszak. A Genoánál azóta tulajdonosváltás volt, nyolc edzőt és három sportigazgatót cseréltek le, ami azt sugallja, hogy valami nem volt oké akkoriban a klubnál. Ahogy a Chievonál sem, hiszen miután eljöttem, 2021-ben kizárták őket a profi ligákból, azóta csak utánpótlással foglalkoznak, ha jól tudom.
Tartja a kapcsolatot a korábbi olasz edzőivel, csapattársaival? Mit szóltak ahhoz, hogy az Union Berlinhez igazolt?
Három-négy genovai csapattársammal szoktam beszélni. Az olasz válogatott elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésünkön az egyik stábtag nagyon megörült nekem, képben volt a karrierem alakulásával, és gratulált. Illetve az egyik chievói csapattársam szintén kerettag volt azon a mérkőzésen, vele is beszélgettem a múltról, a tapasztalatainkról.
Mi volt a pályafutása alakulását érintő legrosszabb és legjobb döntése?
Ha az olasz szerződésre gondol, ezt nem nevezném rossz döntésnek, már meg is indokoltam, mennyit tett hozzá a személyiség fejlődésemhez. Úgyhogy, ha rossz döntést kell mondjak, úgy talán egyszer egy utánpótlás meccsen az egyik csapattársammal nagyon rossz stílusban beszéltem a mérkőzés után. Az sokkal inkább megviselt, mint az olasz kaland. Viszont az Union Berlin nagyon-nagyon jó döntés volt, ami a DAC nélkül nem jöhetett volna létre.
Azt hittem a legjobb döntésként a menedzserváltását említi, hiszen amíg Olaszországba és Szlovákiába még a CMG menedzseriroda közvetítette ki, addig Németországba már az EM Sporttal utazott. Miért váltott?
Úgy éreztem, hogy Estreházy Mátyással jobban egy húron pendülünk, hasonlóképpen gondolkodunk, ezért hosszabb távon tudok velük együtt dolgozni, mint a CMG-vel.
Nemcsak a Bundesligában, hanem a válogatottban is remekelt idén. Korábban azt nyilatkozta, hogy azért is jó hazatérni a nemzeti tizenegyhez, mert Marco Rossi szépen, szeretettel beszél a játékosokkal.
Minden játékosát úgy kezeli, mintha a saját fia lenne.
Más edzőkre ez nem jellemző?
Eddigi tapasztalatom alapján egyáltalán nem. Minden edző más. Van, aki erre fekteti a hangsúlyt, van, aki arra. Nem lehet azt sem kijelenteni, hogy csak a kapitány módszere vezet sikerhez, de az biztos, hogy ha egy edző jól, őszintén nyúl a játékosokhoz, akkor hasonlóan sikeres lehet, mint Marco Rossi.
Mi még a magyar labdarúgó-válogatott fejlődésének, idei sikerességének a titka?
A kapitány a keret kialakításánál arra is hangsúlyt fektet, hogy a csapatösszhang mindig meglegyen. Ez alól az edzők és a teljes stáb sem kivétel. Így olyan közösség alakult ki a válogatottnál, mintha egy klubon belül élnénk és dolgoznánk. Ezért is értünk el az elmúlt két és fél évben ilyen sikereket.
2023-ra milyen előrelépésről álmodik a karrierjében?
Először is vissza szeretnék térni a pályára, utána meg vissza szeretnék kerülni a kezdőcsapatba. Tényleg csak erre koncentrálok. Úgy gondolom, hogy ez az első lépés.
Azt hittem az Európa Ligát említi, hiszen még érdekeltek a tavaszi egyenes kieséses szakaszban, ami talán Németországban is meglepetés volt.
Kis klubnak számítunk, negyedik éve szerepelünk Bundesligában, úgyhogy tényleg meglepetés a remeklésünk. És szeretném, hogyha tavasszal is úgy beszélnénk az Unionról mint meglepetéscsapatról, mert az azt jelentené, hogy még jobban szerepelünk, mint ősszel.
