Magyar foci

Öt gólt szerzett, 2-0-ra nyert a Fradi Kispesten

Mónus Márton / MTI
Mónus Márton / MTI
A címvédő és éllovas Ferencváros 2-0-ra nyert a Budapest Honvéd vendégeként vasárnap a labdarúgó NB I 16. fordulójában.

Az első félidő meddő ferencvárosi mezőnyfölényt hozott, amelyben a szervezett kispesti védelemmel szemben nem tudott veszélyeztetni a vendégcsapat, erejéből még kaput eltaláló lövésre sem futotta. Adama Traore a 13. percben ugyan a Honvéd kapujába fejelt, de mivel lesről tette, videózást követően nem változott az állás, írta az MTI.

A második félidőt határozottabb játékkal kezdte a Ferencváros, ennek eredményeként Marquinhos talált be, de ezúttal is les előzte meg a vendégek gólját, viszont Traore az 52. percben szöglet utáni fejesből már érvényes gólt szerzett (0-1).

A hátrányba került Honvéd játéka bátrabbá és nyíltabbá vált, a félidő derekán sorra adódtak a lehetőségek a hazaiak előtt. A vendégek viszont területhez jutottak, és veszélyes kontrákat vezettek, Tokmac kétszer hibázott a befejezésnél, majd harmadszor már a kispesti kapuba juttatta a labdát, amely viszont a kezét is érintette, így nem tudta eldönteni a meccset.

Ami neki nem jött össze, az sikerült Auzquinek, aki a 94. percben kétgólosra növelte a különbséget (0-2).

A hazaiak sorozatban a kilencedik alkalommal kaptak ki a zöld-fehérektől.

NB I, 16. forduló

Budapest Honvéd FC – Ferencvárosi TC 0-2 (0-0)
Bozsik Aréna, 4938 néző
v.: Farkas Á.
Honvéd: Szappanos – Doka (Keresztes, 33.), Prenga, Cirkovic, Capan, Zsótér – Jónsson, Bocskay (Mitrovic, 64.), Gomis, Domingues (Kerezsi, 64.) – Lukic (Kocsis D., 64.)
Ferencváros: Dibusz – Wingo, Botka, Kovacevic, Pászka – Besic, Gojak (Sigér, 73.) – A. Traore, Zachariassen (Hariasvili, 93.), Marquinhos (Auzqui, 60.) – Tokmac
gól: A. Traore (52.), Auzqui (94.)
sárga lap: Doka (33.), illetve Marquinhos (45.), Auzqui (66.), Besic (92.)

A sereghajtó Vasas otthon 1-0-ra legyőzte a Mezőkövesdet, a gólt Novothny Soma szerezte a 12. percben. A sikerrel az angyalföldiek egy pontra megközelítették a mezőkövesdieket, illetve a Budapest Honvédot és az Újpestet.

NB I, 16. forduló

Vasas FC – Mezőkövesd Zsóry FC 1-0 (1-0)
Illovszky Rudolf Stadion, 1328 néző
v.: Berke
Vasas: Dombó – Szivacski, Litauszki, Iyinbor, Silye (Deutsch, 51.) – Márkvárt, Hidi P. (Otigba, 74.) – Hinora (Baráth B., 90.), Berecz, Radó – Novothny (Holender, 73.)
Mezőkövesd: Piscitelli – Kállai, Lukic, Pillár, Vadnai (Lakveheliani, a szünetben) – Da. Babunski (Brtan, 63.), Karnyicki – Molnár G. (Kis T., a szünetben), Besirovic, Vajda – S. Drazic
gól: Novothny (12.)
sárga lap: Berecz (2.), Márkvárt (71.), Radó (92.), illetve Pillár (35.), Lukic (53.), Lakveheliani (55.), Besirovic (86.)

Kapcsolódó
„Még egy kört menjen a Fradi, utána pedig jöjjön a Manchester United”
Thuróczy Szabolcs szerint a csoda még tovább tarthat az Európa Ligában.
Olvasói sztorik