Magyar foci

Az Újpest csapatkapitánya botrányosnak nevezte a ZTE elleni meccsen mutatott játékot

A Zalaegerszeg hazai pályán egygólos győzelmet aratott az Újpest felett a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójának szombat esti mérkőzésén.

A lila-fehérek már az első félidőben sem játszottak rosszul, majd térfélcsere után emberelőnybe kerültek, így a ZTE védekezésre rendezkedett be. Ennek ellenére képtelen volt betalálni az Újpest, sőt alig jutott el helyzetig, pedig majdnem egy félidő állt rendelkezésre az egyenlítéshez. Nem csoda, hogy a vendégek csapatkapitányától, Csongvai Árontól elsőként azt kérdezte az M4 Sport riportere, mi hiányzott.

Ezen a mérkőzésen minden. Ez botrányos volt! Az egy dolog, hogy nem tudtunk gólt rúgni, de úgy éreztem, ma semmi sem stimmelt. Ebben a bajnokságban volt már pár mérkőzésünk, amelyen emberelőnyben, vagy mezőnyfölényben játszottunk, de képtelenek vagyunk kihasználni ezt a lehetőséget. Hetek, hónapok óta tudjuk, hogy ez a probléma, de nem tudunk változtatni

– felelte a csapatkapitány, akivel később Milos Kruscic vezetőedző is megegyező választ adott saját interjújában.

Az Újpest legutóbbi négy mérkőzésén mindössze egy pontot szerzett és az utolsó helyre is visszacsúszhat, ha a Vasas legyőzi vasárnap a Debrecent.

Olvasói sztorik