Mohos Márton / 24.hu
Magyar foci sport

Csercseszov nem árulta el, játszanak-e a veszélyben lévő játékosai

Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző szerint a Ferencváros annak ellenére jó eredményt akar elérni a Trabzonspor vendégeként a labdarúgó Európa Liga utolsó fordulójában, hogy sérülések miatt sokan otthon maradtak, illetve a magyar bajnok számára már tét nélküli lesz a csütörtöki összecsapás.

Ilyen szoros menetrendben benne van a sérülés, ezért jött velünk sok fiatal játékos, de ettől még jó eredményt akarunk elérni

– jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján az orosz szakember.

Az MTI érdeklődésére nem akarta elárulni, hogy a két sárga lappal rendelkező játékosok pályára lépnek-e azt kockáztatva, hogy újabb figyelmeztetés esetén a márciusi nyolcaddöntő első felvonását kell kihagyniuk. Csercseszov szerint nem ezt kell szem előtt tartani, mert majdnem fél év múlva lesz a nyolcaddöntő. Végül annyit árult el, hogy közülük Dibusz Dénes és Botka Endre elutazott a csapattal Törökországba, ugyanakkor Adama Traoré sérülés miatt a magyar fővárosban maradt. Szintén nem tartott az együttessel sérülés miatt Eldar Civic, Franck Boli és Amer Gojak, valamint az eltiltott Muhamed Besic.

Ryan Mmaee arról beszélt, hogy nehéz mérkőzésre számít, amelyen az ellenfél győzelmi kényszerben lép majd pályára, ezzel szemben a zöld-fehéreken ezúttal egyáltalán nem lesz nyomás.

Ugyanolyan csapatszellemben kell játszanunk, mint a korábbi mérkőzéseken, akkor jó eredményt érhetünk el. Tudjuk, hogy kiváló hangulat lesz a meccsen, de készen állunk rá, még ha nem is lesz egyszerű

– jelentette ki a marokkói támadó, aki úgy érzi, hosszú kihagyása után mostanra sikerült ismét formába lendülnie.

A Trabzonspor-Ferencváros EL-csoportmérkőzés csütörtökön magyar idő szerint 18.45-kor  kezdődik, a német Harm Osmers lesz a játékvezető. A meccset az M4 Sport élőben közvetíti.

A Ferencváros biztos csoportgyőztesként nem lesz érdekelt a nyolcaddöntőbe jutásért sorra kerülő februári párharcok sorsolásán, majd csak a nyolc ütközet továbbjutójából kap ellenfelet a márciusi nyolcaddöntőre. A döntőt május 31-én a Puskás Arénában rendezik.

Kapcsolódó
A rivális edzőjét komolyan meglepte a Fradi Európa Liga-szereplése
Leginkább az, hogy a magyar bajnok négy pontot szerzett a Monaco ellen.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!