Nemzetközi foci

A rivális edzőjét komolyan meglepte a Fradi Európa Liga-szereplése

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

Abdullah Avci, a Trabzonspor labdarúgócsapatának vezetőedzője annak ellenére erős Ferencvárosra számít csütörtökön, hogy a magyar bajnok vélhetően nélkülözi néhány kulcsjátékosát az Európa Liga csütörtöki utolsó fordulójában.

Már a sorsoláskor látszott, hogy ez egy nagyon kemény csoport, amelyben a Monaco tűnt a legerősebbnek. A Ferencváros azonban négy pontot szerzett a franciákkal szemben, ami komoly meglepetés volt számomra, elsősorban ezzel biztosította be első helyét a négyesben. A rivális legnagyobb erőssége, hogy atletikus játékosok alkotják a keretét

– méltatta az MTI érdeklődésére a csoportgyőztes és ezáltal már nyolcaddöntős magyar bajnokot a török a szakember, aki hozzátette, a zöld-fehérek 27-28 azonos képességű futballistával rendelkeznek, így nem lehet arról beszélni, hogy cserejátékosok fognak szerepelni a mérkőzésen.

Avci kiemelte, mindenképpen nyerni akarnak, mert győzelemmel biztosan folytathatják szereplésüket a nemzetközi porondon, jobb esetben pedig – a Monaco pontvesztésével – maradnak az Európa Ligában.

„Ehhez rendkívül fontos, hogy ne ragadjon el bennünket a hév, azaz ésszel és türelemmel futballozzunk. Kilencven percünk lesz, ezért nem kell kapkodni”– mondta Avci, aki hangsúlyozta, ha sikerül begyűjteni a három pontot, akkor a csapat mindent megtett az EL-es folytatásért, azaz nem lesz csalódott ha ennek ellenére a Konferencia-ligába kerül át a gárda.

A török bajnok egyiptomi támadója, Trézéguet kijelentette, hisz abban, hogy a győzelemmel megszerzik a második helyet, és így a második számú kupasorozatban maradhatnak.

Nem úgy sikerült a szezon eleje, ahogy vártam, de érzem a támogatást és a bizalmat, ezért biztos vagyok benne, hogy a klubbal közösen még nagy sikereket érünk el. Hiszek abban, hogy újra bajnokok leszünk és az Európa-ligában folytathatjuk a szereplésünket

– mondta az Aston Villától nyáron igazolt csatár.

A Trabzonspor-Ferencváros EL-csoportmérkőzés csütörtökön magyar idő szerint 18.45-kor kezdődik, a német Harm Osmers lesz a játékvezető. A meccset az M4 Sport élőben közvetíti.

Olvasói sztorik