Élő Magyar foci

Visszavágott a Fradi a belgrádi vereségért az Európa Ligában

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Hazai pályán tett nagy lépést a továbbjutás felé a Ferencváros labdarúgócsapata, amely az Európa Liga 4. fordulójában 2-1-re verte a szerb Crvena zvezdát és ismét pontelőnnyel vezeti csoportját.

Folytatta azt a nagyszerű sorozatát a Ferencváros, amelyet az első két fordulóban megcsodálhattak a szurkolók: ugyan a Trabzonspor és a Monaco legyőzése után egy hete Belgrádban belefutott egy súlyos, 4-1-es vereségbe, azonban a visszavágón 2-1-re verte a Crvena zvezdát.

Kapcsolódó
Szalai Attiláék és Sallai csapata is továbbjutott az Európa Ligában
A Szalai Attilával felálló Fenerbahce, valamint Sallai Roland csapata, a Freiburg is bebiztosította továbbjutását.

A mérkőzés úgy kezdődött, ahogy várni lehetett, a szerbek nem álltak be védekezni, vezettek is pár veszélyes akciót. Gólt azonban a Fradi szerzett, amikor a 24. percben Zachariassen első kísérletét a kapus védte, de a norvég eszmélt a leggyorsabban, és két védő között odaért az ismétlésre (1-0).

A második félidőt őrült tempóban kezdte a vendégcsapat, és ugyan fél perc alatt begyötörték a labdát a kapuba, a játékvezető kezezés és les miatt nem adta meg. A szerb tempó azonban nem lankadt, és ugyan egy kontra végén Ryan Mmaee kapufát lőtt, az 55. percben Mitrovic nagy szólójával jött az egyenlítés (1-1).

Ez azonban nem törte meg a Fradit, előbb Zachariassen bombáját védte bravúrral Borjan kapus, majd a 61. percben Sammy Mmaee tökéletes fejessel ismét vezetést szerzett (2-1).

A hajrában a vendégek mindent elkövettek, a Fradi előtt adódott pár kontralehetőség, végül mégis Dibusznak kellett izgulnia, ám a 97. percben nagyot védett Kangwa 16 méteres szabadrúgásakor.

A Ferencváros harmadik győzelmével és kilenc pontjával magyar csúcsot állított fel az európai kupasorozatok csoportkörére vonatkozóan, egyúttal megőrizte első helyét, de a török Trabzonspor sikerével a tavaszi folytatás matematikailag még nem vált biztossá.

A zöld-fehérek két hét múlva az ötödik fordulóban a francia AS Monacót fogadják.

Európa Liga, H csoport, 4. forduló

Ferencváros – Crvena zvezda (szerb) 2-1 (1-0)
Budapest, Groupama Aréna
v.: Daniel Stefanski (lengyel)
Ferencváros: Dibusz – Botka, Knoester, S. Mmaee, Pászka – Vécsei, Besic (Esiti, 81.) – Traore, Zachariassen, Gojak (Nguen, 67.) – R. Mmaee (Boli, 95.)
Crvena zvezda: Borjan – Gobeljic, Erakovic, Dragovic (Milunovic, 82.), Rodic – Mitrovic, Sanogo (Kangwa, 27.), Kanga (Mijatovic, 82.), Ivanic – Pesic, Katai (Bukari, 62.)
gól: Zachariassen (24.), S. Mmaee (61.), illetve Mitrovic (55.)
sárga lap: Knoester (28.), Botka (51.), Traoré (63.), Bogdán (86., kispadon), Nguen (91.), illetve Erakovic (21.)

 

Trabsonspor (török)–AS Monaco (francia) 4-0 (1-0)
gól: Malang Sarr (44., öngól), Vitor Hugo (58.), Bardi (57.), Trézéguet (69.)

 

A csoport állása:
1. Ferencváros 9 pont
2. Trabzonspor 6
3. AS Monaco 6
4. Crvena zvezda 3

Félidő, 1-0 ide

Még három percnyi hosszabbítás is letelt, a félidőben a Fradi megérdemelten vezet 1-0-ra.

11-es? Á, dehogy!

A szerbek büntetőt reklamáltak, a VAR meg sem vizsgálta az esetet, olyan egyértelmű volt.

Önbizalom

Kanga önbizalmával nincs gond, 30 méteres szabadrúgása azonban bűnrosszul sikerült.

A gól képekben

Zachariassen első lövését védte a kapus…

Farkas Norbert / 24.hu

… az ismétlést már nem

Farkas Norbert / 24.hu

Ezért kár volt

Knoester kapott sárga lapot, nem játszhat a következő mérkőzésen.

Máris szerb csere

Igaz, minden bizonnyal sérülés miatt: Sanogo helyére Kangwa állt be.

1-0 Zachariassen

Megvan a vezetés, egy bal oldali beadást követően Zachariassen lőhetett, a kapus elsőre védett, de az ismétlésnél már tehetetlen volt (1-0).

Lüktetés

Lüktet a mérkőzés, vannak percei a Fradinak, majd a Zvezdának – igazi ziccer azonban nem akadt még.

Ez helyzet volt!

Gojak került helyzetbe, néhány csel után lőtt is, de Dragovic becsúszva nagyot mentett.

Gyors válasz

Válaszul Besic lőtt 18 méterről, jócskán a szerb kapu mellé.

Volt némi riadalom

Nem lehet azt mondani, hogy beállt volna bekkelni a Zvezda, fél perc alatt máris szögletet rúghatott, és volt némi riadalom.

Kezdődik...

Elkezdődött a mérkőzés, először a ferencvárosiak lábán a labda.

Négy helyen változtatott Csercseszov

Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző négy helyen változtatott a múlt heti 4-1-es vereség után, ami rossz hír, hogy Aissa Laidounira és Henry Wingóra sérülés miatt nem számíthat, a két játékost a cserék közé sem nevezték.

A helyükre magyar futballisták kerültek: a középpályára Vécsei Bálint, míg a védelembe Pászka Lóránd. A szintén sérüléssel bajlódó Tokmac a cserepadon kezdi a találkozót, helyette Gojak bizonyíthat a bal szélen, míg középcsatárként ezúttal Ryan Mmaee kap lehetőséget Boli helyett.

FTC: Dibusz – Botka, Knoester, S. Mmaee, Pászka – Vécsei, Besic – Traoré, Zachariassen, Gojak – R. Mmaee.

Szerbek: győzni kell!

Nem sok hibalehetőség lesz Budapesten, mert a házigazda motivált lesz a tömött hazai lelátó előtt – jegyezte meg a szerb Blic sportoldala.

„A Marakanában a két egymást követő vereség után aratott győzelem után sokkal könnyebb volt fellélegezni, de a klubban mindenki számára egyértelmű, hogy a csapatnak győznie kell, ha folytatni akarja” – olvasható.

Soha nem elégednék meg egy ponttal. Tisztelem a Ferencvárost, a lehető legkomolyabban készülünk, tudjuk, hogy más meccs lesz, de nem lennék megelégedve a döntetlennel

– idézte a portál Milos Milojevicet.

Agresszívabb játékot vár a szerb edző

A múlt hetinél agresszívabb játékra számít a Ferencvárostól Milos Milojevic, a Crvena zvezda vezetőedzője.

„Nagyon gyors és kreatív a Ferencváros, amely gyorsan vált védekezésből támadásba. Kollégám, Sztanyiszlav Csercseszov biztosan megpróbál meglepni minket, ugyanúgy minden poszton van két játékosa, mint nekem. Ezúttal agresszívabb lesz az FTC, mert amíg Belgrádban valószínűleg a döntetlennel is elégedett lett volna, addig most győzelemre fog játszani” – beszélt a szerdai sajtótájékoztatóján a szerb bajnok trénere.

Sokat ér a hazai pálya

„Kemény meccsre számítok, de ezúttal lesz egy előnyünk, ugyanis hazai pályán a szurkolóink mögöttünk lesznek” – nyilatkozta szerdán Sztanyiszlav Csercseszov, a Fradi edzője, aki Belgrádban azzal volt rendkívül elégedetlen, hogy hátrányba kerülve szétesett a zöld-fehérek játéka, de jelezte, igyekeztek erre a szituációra is felkészülni.

Olvasói sztorik