Magyar foci

Ferencvárosi kulcsemberek játéka kérdéses a Zvezda ellen

Fradi.hu
Fradi.hu
Sztanyiszlav Csercseszov szerint az orvosi stáb a napokban dönt csak arról, hogy három kulcsjátékos játszhat-e a Crvena zvezda elleni csütörtöki Európa Liga-mérkőzésen.

A Fradi az NB I hétvégi, 10. fordulójában 2-0-ra verte a Debrecent. A meccset követően Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző úgy fogalmazott, egy nagyon jó csapat ellen sikerült nyerni.

Kapcsolódó
A belgrádi pofon után a Loki ellen nem hibázott a Fradi
Kapott gól nélkül hozta le a meccset a címvédő, amely nyolc kör alatt mindössze háromszor kapitulált.

„Az történt a pályán, amit a meccs előtt megbeszéltünk. Természetesen voltak kisebb hibák, amiket ki fogunk elemezni. A közönség is velünk volt, és ezek után az a legfontosabb, hogy csütörtökön is hasonlóképpen történjen minden. Elégedettek lehetünk, innentől maximálisan a következő Európa Liga-meccsünkre készülünk” – nyilatkozta a klub hivatalos honlapján.

A szakember elárulta, hogy Henry Wingo, Aissa Laidouni és Tokmac Nguen sérüléssel bajlódik, így egyelőre nem tudni, mikor léphetnek pályára ismét.

Minden játékosunk ugyanolyan fontos, meglátjuk, hogy a napokban az orvosi stáb mit mond az ő esetükben

– tette hozzá.

A Ferencváros három forduló után hat ponttal áll a csoportjában, a Trabzonspor és a Monaco legyőzése után ugyanis a múlt héten 4-1-re kikapott a Crvena zvezdától. A 4. fordulóban ismét a szerb bajnok lesz az ellenfél, ezúttal Budapesten.

Olvasói sztorik