fradi.hu
Magyar foci sport

Sztanyiszlav Csercseszov elárulta a Fradi-vereség okát

Már nem hibátlan a bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgó-csapata, miután az NB I szombati kilencedik fordulójában nagy meglepetésre kikapott 2-0-ra a Kecskemét vendégeként.

Kapcsolódó
Ez az igazi szenzáció: az újonctól kapott ki először a Fradi
Nagy Krisztián már az első félidőben duplázott, a KTE pedig meglepte a címvédőt.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Sztanyiszlav Csercseszov elárulta a Fradi-vereség okát.

Nem szabad bűnbakokat keresni. Nem ez volt az első alkalom, hogy ennyi válogatott játékosunk volt. Egyrészről örülnünk kell, hogy 12 játékosunkra számítottak a különböző válogatottaknál, másrészről viszont ez nem könnyíti meg az ember dolgát. Aissa Laidouni néhány napja még Párizsban játszott, ma Kecskeméten, ezek a helyzetek is befolyásolják a felkészülést. Az én dolgom, hogy megfelelő eredményt nyújtsunk, vasárnap ez nem teljesen sikerült. ontos kiemelnem, hogy mindig nehéz az első mérkőzés a válogatott szünet után, viszont vasárnap nem sikerült agresszíven beszállnunk a játékba

– idézte a Ferencváros vezetőedzője szavait a fradi.hu.

A győztes Kecskemét edzője óriási büszkeséggel, de visszafogottan nyilatkozott az m4sportnak.

Nagyon örülünk a győzelemnek, büszkék vagyunk a játékosokra, a klubra és a sportszerű közönségünkre. Két hetet készülhettünk a Fradi ellen alkalmazott taktikára. Azt láttuk, hogy a többi csapat nehezen tudja lezárni a széleket, mi ezt meg tudtuk valósítani és az átmeneteket is meg tudtuk oldani. A játékosaim bátran megcsinálják a cseleket, kombinatív játékot játszanak, és mivel a többség fiatal, bízom benne, hogy idővel el tudnak jutni a legmagasabb szintre

– értékelt Szabó István vezetőedző.

A Kecskemét az Újpest ellen játszik pénteken, míg a Fradi következő meccse Belgrádban lesz, csütörtökön a Crvena zvezda ellen mérkőzik meg az Európa Liga csoportkörben. A magyar bajnok eddig két forduló után hibátlan, míg a szerb csapat kettőből kétszer kikapott.

NB I, 9. forduló

Kecskeméti TE-Ferencvárosi TC 2-0 (2-0)

gólszerző: Nagy K. (28., 34. – a másodikat 11-esből))

sárga lap: Vágó (43.), Tóth B. (69.), Zeke (70.), illetve Auzqui (31.), Knoester (34.), Nguen (70.), S. Mmaee (70.)

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!