Magyar foci

Óriási verést kapott Újpesten, nagy gödörben a Kisvárda

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI
Sorozatban harmadik mérkőzésén szenvedtet vereséget és immáron több mint 300 perce gólképtelen az élvonalban a Kisvárda labdarúgócsapata, amely az NB I 9. fordulójának szombati mérkőzésén kiütéses, 4-0-s vereséget szenvedett Újpesten.

A hazaiak a 32. percben szereztek vezetést egy nem akármilyen öngóllal: Simon labdáját Vranjanin olyan balszerencsésen találta el, hogy a labda furcsa ívet leírva a tehetetlen kapus felett a kapuba hullott (1-0).

Kapcsolódó
„Az őszinteségem lett a vesztem” – kiakadt egy bundameccsen, többet nem lett válogatott
Vass Ádám 20 éves kora előtt már 11-szeres válogatott volt, majd váratlanul elfelejtették.

Négy perc múlva növelte előnyét az Újpest, Gouré két csel után 6 méterről volt eredményes (2-0). Sőt, az elefántcsontparti támadó az első félidő ráadásában is eredményes volt, akkor egy védőről lecsorgó labdát lőtt a bal sarokba (3-0).

A második félidőben sem tudott újítani a Kisvárda, sőt a 69. percben újabb gólt kapott, ezúttal Antonov iramodott meg, helyzetbe hozta Simont, aki 17 méterről úgy talált be, hogy a labda a vetődő Hindrichről pattant a kapuba (4-0).

A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a vendégek kilenc emberrel fejezték be a mérkőzést: az 59. percben Kovacic, a 93. percben Ötvös is piros lapot kapott.

NB I, 9. forduló

Újpest FC – Kisvárda Master Good 4-0 (3-0)
Szusza Ferenc Stadion, 1984 néző
v.: Pintér
Újpest: Nikolic – Szabó B., Diaby, Csongvai, Antonov – Mack, Onovo (Boumal, 81.) – Simon K. (Varga Gy., 81.), Katona (Ljujic, 69.), Csoboth (Lahne, 69.) – Gouré (Tallo, 75.)
Kisvárda: Hindrich – Gey, Vranjanin, Kovacic, Matheus Leoni – Asani (Navratil, 70.), Ötvös, Karabeljov (Melnyik, a szünetben), Makowski (Vida, a szünetben) – Mesanovic (Ilievski, 80.), Camaj (Lucas, a szünetben)
gól: Vranjanin (31., öngól), Goure (36., 45+1.), Simon K. (68.)
piros lap: Kovacic (59.), Ötvös (93.)
sárga lap: Diaby (18.), illetve Vranjanin (20.), Camaj (30.), Navratil (73.)

Olvasói sztorik