Magyar foci

Padlóra került, mégis majdnem pontot szerzett Debrecenben a Honvéd

Nem akármilyen mérkőzést vívott egymással a Debrecen és a Budapest Honvéd az NB I 9. fordulójában: a hazaiak 48 perc után már 4-0-ra vezettek, a végén mégis küzdeniük kellett a győzelemért.

Az első félidőben egy csapat volt csak a pályán, a Debrecen minden akciója veszélyt hordozott magában, így nem volt meglepő, hogy Babunski, Baráth és Bódi bő félóra alatt háromgólos előnyhöz juttatta a hazaiakat. Sőt, szünet után úgy tűnt, folytatódik mindez, hiszen a 48. percben Lagator is betalált.

Kapcsolódó
Óriási verést kapott Újpesten, nagy gödörben a Kisvárda
Sorozatban harmadszor kapott ki a tavalyi ezüstérmes.

A 4-0-s előny azonban könnyelművé tette a hajdúságiakat. A Honvéd agresszívabb játékra váltott, és az 53. percben a csereként beállt Domingues fejesével szépített. A 70. percben aztán a Honvéd kapott egy büntetőt, amit Samperio bevágott, két perc múlva Jónsson szép lövésével máris 4-3 volt az eredmény.

A Debrecen hosszú percekig ki sem tudott jönni a térfeléről, de hiába rohamoztak az utolsó negyedórában az egyenlítésért a kispestiek, végül nem sikerült újabb gólt szerezniük.

A 4-3-as siker azt jelentette, hogy az új vezetőedző, Srdjan Blagojevic győzelemmel mutatkozott be az NB I-ben.

NB I, 9. forduló

Debreceni VSC – Budapest Honvéd 4-3 (3-0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 4512 néző
v.: Erdős
Debrecen: Gróf – Bévárdi (Baranyai, 82.), Lagator, Deslandes, Ferenczi – Varga J., Baráth P. (Dreskovic, 82.) – Bódi (Sós, 59.), Dzsudzsák (Neofitidisz, 76.), Szécsi – Babunski (Olawale, 59.)
Honvéd: Szappanos – Doka (Jónsson, 60.), Cirkovic (Lovric, 60.), Prenga, Tamás – Mitrovic (Plakuscsenko, 70.), Gomis – Bocskay (Domingues, a szünetben), Samperio, Zsótér – Kocsis D. (Ennin, a szünetben)
gól: Babunski (15.), Baráth (26.), Bódi (32.), Lagator (48.), illetve Domingues (53.), Samperio (70., 11-esből), Jónsson (72.)
piros lap: Gomis (91.)
sárga lap: Neofitidisz (79.), Baranyai (86.), Gróf (89.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik