Magyar foci

Kerkez Milos: Különleges helyre kerül a debütáló mezem

Az alkmaari klub honlapja cikket közölt játékosával, a magyar válogatottban a németek elleni Nemzetek Ligája találkozón bemutatkozó Kerkez Milossal. A holland bajnokság harmadik helyén álló AZ -ban rendszeresen játéklehetőséget kapó szerbiai születésű bal oldali védőt a debütálásáról faggatta az újságíró.

Hihetetlen és felejthetetlen pillanat volt számomra és a családom számára a bemutatkozás. Megtiszteltetés, hogy Marco Rossi megadta ezt a lehetőséget. A németek elleni mérkőzés előtt már éreztem, hogy az edzőm bízik bennem, és számol velem. Amikor a kapitány kihirdette a kezdőt, kicsit remegtem, de több csapattársam és a kapitány is odajött hozzám. Beszélgettünk, ettől megnyugodtam

– idézte a honlap a 18 éves labdarúgót, aki hozzátette, egy sztárjátékosokkal teli telt házas stadionban lépett életében először pályára a magyar válogatottban, ami felejthetetlen élményt jelentett.

Azt hiszem, jól ment. Marco Rossi is büszke volt és örült a játékomnak. Boldog vagyok, hogy az egész csapat ilyen jól játszott. Nagyon különleges volt ekkora sztárokkal szemben futballozni. Egy évvel ezelőtt még a tévében, a Bajnokok Ligája találkozókon néztem őket, most pedig ott álltam velük szemben. Második lettünk a halálcsoportban, sőt még a Final Fourért is harcoltunk. Ki hitte volna ezt az elején

– fogalmazott Kerkez az élményeiről. A lap megemlíti, hogy az első válogatott találkozója után Kerkez egy napig a transfermarkt.com oldal második legkeresettebb játékosa volt.

Kapcsolódó
Kőkemény kritikát kapott Szalai Ádám és Szoboszlai Dominik
William Gallas, a hazánkban élő és dolgozó 85-szörös francia válogatott belső védő meglepően őszintén fogalmazott a nemzeti tizenegy excsapatkapitánya, és a legértékesebb játékosa kapcsán.

Egy ilyen különleges meccs után, mint az első válogatottság, a labdarúgók általában nem cserélik el, hanem megtarják a mezüket. Kerkez is így tett, elvitte az Alkmaar edzőkomplexumába, hogy megmutassa csapattársainak. Ám elárulta:

a németek elleni debütáló magyar válogatott mezem végül különleges helyre kerül. Szerbiában a házunkban édesapám szeretne egy külön szobát létrehozni a pályafutásom ereklyéinek, ahol az összes emlékem bekerülhet, lóghatnak a mezeim. Szóval megmentem mindegyiket. Remélhetőleg szép kollekció lesz

– mondta Kerkez, aki a beszélgetés végén kitért a hétvégi, Groningen elleni bajnoki meccsre is. „Otthonosan érzem magam az AZ-nál, nagyon várom már a találkozót, amelyre úgy fogunk készülni, mint mindig. Három pontot akarunk szerezni, és semmi sem állíthat meg minket” – fogalmazott.

Olvasói sztorik