Érzelmekben nem volt hiány a magyar-olasz mérkőzés előtt, ezt indokolta az a tény, hogy ez volt Szalai Ádám utolsó fellépése a nemzeti csapatban, és a válogatott 50 év óta először juthatott volna világverseny elődöntőjébe.
A Nemzetek Ligája 3. csoportját ugyanis Marco Rossi csapata vezette kétpontos előnnyel, azaz egy döntetlen már meghozta volna a nagy sikerült, a négyes döntő lehetőségét. Az olaszoknak értelemszerűen egy esélye maradt erre, az idegenbeli győzelem.
Ennek megfelelően lendületesen is kezdett az olasz válogatott, amely sokkal többet mozgott, mint a legutóbbi ellenfeleink – akár az angolokra, akár a németekre gondoltunk –, márpedig a sok keresztpassz, a széleken való megiramodás komoly gondot okozott.
Az olaszok mégis egy kapitális védelmi hibából szereztek vezetést, bár ugye ehhez is kellett az ellenfél agresszív letámadása: a 27. percben Szalai Attila rossz passza még eljutott Nagy Ádámig, aki a 16-osról gyengén gurított haza, Gulácsi ugyan vetődve, lábbal menteni akart, de a labda Raspadori elé került, aki az üres kapuba talált (0-1).
Egyetlen komolyabb magyar helyzet akadt, de a 42. percben Szalai Attila lábáról a kapu mellé pattant a labda.
A második félidőt őrült tempóban kezdte a magyar csapat, és ehhez nagyon kellett a csereként beállt Styles is, aki Negóval és Szalai Ádámmal karöltve egyenlíthetett volna, azonban Donnarumma kapus szédületes bravúrokat bemutatva őrizte kapuját.
Bezzeg a másik oldalon sikerült, Cristante jobb oldalról tökéletesen centerezett, érkező Dimarco nem hibázott (0-2).
Styles persze nem adta fel, közeli fejesét, majd egy megpattanó lövését is védte Donnarumma. Ezzel el is szállt szinte minden esély, még Ádám Martinnal való szabálytalanság talán büntetőt ért volna, de a játékvezető után a VAR is megkegyelmezett az olaszoknak.
A magyar válogatott legközelebb november 17-én Luxemburgban, majd három nappal később hazai pályán Görögországgal játszik barátságos mérkőzést.
