Tom Weller/picture alliance via Getty Images
Magyar foci sport

A futballvilág azzal van elfoglalva, ki az a Kerkez Milos

A magyar válogatottban pénteken kezdőként debütáló Kerkez Milos nagy felhajtást okozott a futballszurkolók körében.

A vajdasági születésű labdarúgó éve nagyszerűen alakult, mivel azok után, hogy az AC Milantól a holland élvonalbeli AZ Alkmaarba igazolt, a jelenlegi szezonban már stabil kezdővé vált. Így kapott meghívót Marco Rossitól is és ennek köszönhetően került kezdőbe a 18 éves védő. Mivel kettős állampolgár, akár a szerb nemzeti csapatot is erősíthette volna, azonban ő mindenképpen magyar szeretett volna lenni.

A szerb labdarúgással foglalkozó Nebojsa Markovic a mérkőzés után külön be is számolt róla, hogy lemaradt a válogatott Kerkezről, ugyanakkor rámutatott arra is, nem is igazán tudtak volna mit tenni, hogy megtartsák.

Lemaradt Szerbia egy játékosról, aki a jövőben válogatott lehetne? Igen. Tehetett volna ennél többet a szövetség? Talán, de szerintem nem igazán. Az nem reális elvárás, hogy 15-16 éves korában kiszúrják valahol Európában és azonnal hívják is

– írta Markovic, arra utalva, hogy Kerkez Győrben lett felnőtt labdarúgó 16 éves korában és a futballista azt nyilatkozta, a magyarok hívták utánpótlás-válogatottnak, a szerbek pedig nem.

Nem csak a magyarok és a szerbek kíváncsiak azonban a tinédzserre, a Transfermarkt oldalán látható, melyik az a tíz labdarúgó, akire a legtöbben kerestek rá egy adott napon. A lipcsei győzelem után a magyar csapatból Szalai Attila és Kerkez is benne volt ebben a listában, de utóbbi még hétfőn is a hetedik legkeresettebb név a portálon.

Kapcsolódó
Szoboszlai: Remélem, tudok még egy gólpasszt adni Szalainak
Rossi szerint megérdemelten szereztünk tíz pontot a Nemzetek Ligájában, de ettől még nem szabad elbizakodottá válni.

Kerkez tovább gyűjtheti érdeklődői számát hétfő este az Olaszország elleni csoportdöntőben, amelyen MTI szerint újra kezdőként jut szóhoz.

Az MTI-szerinti várható kezdőcsapat: Gulácsi Péter – Lang Ádám, Willi Orbán, Szalai Attila – Fiola Attila, Nagy Ádám, Schäfer András, Kerkez Milos – Szoboszlai Dominik, Gazdag Dániel – Szalai Ádám

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!