Magyar foci

Legendával a kispadján támadt fel, először nyert a Debrecen

A házigazda Debrecen egygólos győzelmet aratott a Fehérvár ellen az NB I 7. fordulójában, kispadján egykori játékosával, a Joao Janeirót megbízott vezetőedzőként követő Dombi Tiborral. A Fehérvár negyedik idegenbeli meccsén a negyedik vereségét szenvedte el.

Az MTI tudósítása szerint jó iramú, lendületes első félidőt játszottak a csapatok, mindkét oldalon kialakultak veszélyes helyzetek, de a kapusok jól végezték a dolgukat. A Debrecen többet birtokolta a labdát és több lehetősége is akadt, s az egyiket sikerült gólra váltania.

Kapcsolódó
A kispadon ünnepelhette meg gólját a lecserélt kecskeméti csatár
Egy góllal pontot sem tud szerezni idén a Paks.

Az első félidő krónikájához tartozik, hogy egy szögletet követően Bamgboye és Horváth Krisztofer összeütközött, utóbbi a földre került, ápolni kellett, majd miután lecserélték, kórházba szállították agyrázkódás gyanújával.

A fordulás után a hazaiak ott folytatták, ahol abbahagyták, Kovács kapusnak többször is nagyot kellett védenie. A Fehérvár pontatlanul, átütőerő nélkül játszott, ezért a játékrész derekán négy cserével próbálta frissíteni csapatát Michael Boris vezetőedző. Ez sem segített azonban, továbbra is a hazaiak irányítottak, a vendégek többször is beszorultak saját kapujuk elé.

A hajrában fáradni látszott a Debrecen, de végül sikerült megőriznie minimális előnyét.

A Vasas 1-1-es döntetlent játszott a vendég Puskás Akadémiával, így az újonc továbbra is nyeretlen, míg a felcsútiak negyedszer jutottak egy ponthoz a szezonban, két győzelem és egy vereség mellett.

NB I, 7. forduló

Debreceni VSC – MOL Fehérvár FC 1-0 (1-0)
Nagyerdei Stadion, 5014 néző
v.: Karakó
DVSC: Hrabina – Bévárdi, Romancsuk, Deslandes, Ferenczi J. – Baráth, Dzsudzsák, Varga J. (Lagator, 70.) – Horváth K. (Kiziridisz, 37.), Szécsi (Neofitidisz, 89.) – Do. Babunszki (Dieye, 70.)
Fehérvár: Kovács D. – Serafimov (Ljednyev, 86.), Larsen, Stopira – Nego, Rúben Pinto (Bumba, 67.), Fiola, Hangya (Heister, 72.) – Dárdai (Schön, 67.), Bamgboye (Kodro, 67.) – Zivzivadze
gól: Do. Babunszki (45+2.)
sárga lap: Do. Babunszki (37.), Szécsi (74.), Baráth (86.), Dzsudzsák (90.), illetve Rúben Pinto (11.), Hangya (27.), Stopira (54.)

 

Vasas FC – Puskás Akadémia FC 1-1 (1-0)
Illovszky Rudolf Stadion, 1778 néző
v.: Bogár
Vasas: Jova – Szivacski, Otigba, Iyinbor, Silye (Deutsch, 87.) – Berecz, Pátkai (Hidi, 69.) – Géresi (Hinora, a szünetben), Szilágyi (Ihrig-Farkas, 69.), Holender (Zimonyi, 81.) – Novothny
Puskás Akadémia: Tóth B. – Mezgrani, Batik, Stronati, Komáromi (Van Nieff, 65.) – Favorov – Slagveer (Skribek, a szünetben), Baluta (Bakti, 86.), Corbu, Kiss T. – Zahedi
gól: Holender (28.), illetve Zahedi (56.)
sárga lap: Géresi (4.), illetve Mezgrani (24.), Van Nieff (89.)

Olvasói sztorik