Magyar foci

Bombaigazolást jelentett be a Honvéd

A Budapest Honvéd pont úgy kezdte az idei bajnokságot, mint ahogy az elmúlt évben abbahagyta – pontosabban években. Öt forduló után négy ponttal a nyolcadik helyen szerénykedik, vasárnap a Ferencváros ütötte ki tükörsimán 3-1-re.

Kapcsolódó
Traoré triplájával rendezte le a Fradi a Honvédot
Nagy fogás volt a mali szélső: 11 tétmeccs után 10 gólnál jár.

Szóval elkél az erősítés, amin dolgozik is az új sportigazgató. Hétfőn délelőtt például egy egészen ígéretes, magyar léptékkel már-már bombaigazolásnak számító transzfert jelentettek be a kispestiek.

Ugyanis az ritkán fordul elő, hogy bármely magyar klub olyan labdarúgót igazol, aki korábban Európa Ligát nyert, és komoly La Liga-, illetve Bundesliga-tapasztalattal rendelkező játékos. Márpedig a 29 éves spanyol Jairo Samperio ilyen.

A spanyol U20-as, majd U21-es válogatottat is erősítő szélső a Racing Santandernél mutatkozott be a felnőttek között, ahonnan aztán a Sevillához igazolt. Itt játszott 9 Európa Liga-mérkőzésen (öt gól, hét gólpassz) és emelhette a magasba a sorozat végén az EL-serleget. Samperio eztán a német Mainz tette le a névjegyét, majd Las Palmasban töltött fél évet, mielőtt visszaköltözött volna Németországba, Hamburgba. A legutóbbi két idény során a Malagát erősítette. Spanyol és német klubjaiban összesen 244-szer lépett pályára.

A jobb lábas szélsőért kétszer is 2,2 millió euró átigazolási díjat fizettek klubjai, a transfermarkt adatai szerint jelenleg 500 ezer eurót ér, de Kispestre már klub nélküli játékosként ingyen érkezett. Jó fogásnak tűnik. Ha nem csak a kalandvágy és a könnyű pénzkereset vezényelte hazánkba.

Olvasói sztorik